padel;

Fotó: MTI/Mohai Balázs

- Új sportág pályája nyílt Hűvösvölgyben

Megnyílt a tenisz és a fallabda elemeit ötvöző sportág, a padel első hivatalos hazai versenypályája Budapest II. kerületében, a Hűvösvölgyben - tudatta az MTI.

A szerdai ünnepélyes eseményen Kerekes Péter, a Premier Padel Club igazgatója, egyben a Magyar Padel Szövetség elnöke elmondta, hogy a sportágat 1969-ben a mexikói Enrique Corcuera találta fel, miután acapulcói házában elméretezte a teniszpályát és a falakat is bevonta a játékba.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az amatőr és versenysportot egyaránt szolgáló, három világszínvonalú üvegpályát Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke avatta fel. A sportvezető emlékeztetett rá, hogy a padel igen gyors ütemben fejlődik, és ma már több mint 15 millióan játsszák a világ több mint 50 országában. "Erre a napra úgy tekintünk majd vissza, mint egy sportág hazai születésnapjára" - hangoztatta beszédében Kulcsár Krisztián, aki elismerését fejezte ki, hogy a klub három tulajdonosa a saját pénzét tette a vállalkozásba, nem pedig külső források bevonásából valósította meg a létesítményt.

Mint a megnyitón elhangzott, a magyar szövetség Diego Huber González személyében egy olyan spanyol edzőt szerződtetett, aki elsőosztályú játékos és a Kanári-szigetek bajnoka. Szóba került még, hogy egy bázeli klub meghívására hamarosan nemzetközi mérkőzésre is sor kerül.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A padelt párok játsszák egymással szemben egy 10x20 méteres "mini teniszpályán", amit üvegfal és kerítés vesz körbe, és ezeket érdemes, sőt, fontos bevonni a játékba. Az új ütősportágban az erővel szemben inkább a stratégiának jut elsődleges szerep.