Abony;medve;Dóc;

A kép illusztráció AFP Fotó: Sylvain Cordier / Biosphoto

- Utoljára Dócon látták a kóborló medvét

Dócon, Hódmezővásárhely közelében látták utoljára az országot napok óta lázban tartó medvét – tudta meg a Zoom.hu a Kiskunsági Nemzeti Park sajtóosztályától.

Az állat még hétfő hajnalban tűnt fel Abonyban, végigballagott a településen, végül pedig a helyi iskola kertjén keresztül távozott. Másnap Kocséron látták, ahol egy erdőben őrizték, és azt tervezték, hogy valamikor a hajnali órákban kábítják el altatólövedékkel. Az akció nem sikerült, a medve a kocséri polgármester elmondása szerint Szentkirály érintésével Lakitelekre ment. Szerdán már Tiszaalpárnál látták, csütörtökön pedig a Csongrád megyei Tömörkény határában is keresték.

A medvét 2-3 évesre becsülik. Jámboran viselkedik, az eddigi megfigyelések szerint nem veszélyeztetett sem embert, sem háziállatot, ám a nemzeti park arra figyelmeztet, hogy a közelébe menni nem javasolt. A medvét nem akarják kilőni, szükség esetén csak elkábítanák, majd műholdas jeladót raknának rá, és a Bükki Nemzeti Parkba szállítanák, ahol szabadon engednék.