Putyin;

Fotó: AFP /Mikhael Klimentyev/Sputnik

- Putyin erősnek érzi országát

Az orosz elnök nem hagyott kétséget afelől, hogy továbbra is meghatározó nagyhatalomnak tekinti országát. Vlagyimir Putyin ezúttal 16. alkalommal tartott olyan interaktív televíziós fórumot, amelyen több órán át válaszolt az állampolgárok kérdéseire. Ezúttal is magabiztos volt, amit erősített, hogy tavasszal - újabb hat évre - ismét megválasztották Oroszország elnökének.

Többek között megfenyegette Ukrajnát. Azt mondta, ha a jövő héten kezdődő labdarúgó-világbajnokság idején ukrán katonai "provokációk" történnek, azoknak súlyos következményük lehet Ukrajna államiságára. Bejelentette, hogy a tervezett ütemben zajlik a márciusban bejelentett új orosz fegyverrendszerek hadrendbe állítása. A korszerű rakéták és nukleáris fegyverek két éven belül használhatók lesznek. Közölte azt is, hogy Moszkva egyelőre nem tervezi fegyveres erőinek teljes kivonását Szíriából, és mindaddig ott is tartja őket, amíg az érdekei megkívánják. Egy kérdésre válaszolva azt is kifejtette, hogy a harmadik világháború a civilizáció végét jelentené. Kitért arra is, hogy a regionális háborúk azért nem váltak globális konfliktussá, mert hadászati paritás van és a felek tartanak egymás kölcsönös megsemmisítésétől. Ha azonban az Egyesült Államok kilép a fegyverzetkorlátozási egyezményekből, az veszélyezteti ezt az egyensúlyt.

Putyin amúgy is szigorúan nyilatkozott Amerikáról. A nemrég bevezetett importvámokról az a véleménye, hogy nem mások, mint szankciók, amelyekre az európai országok nem számítottak. Utalt rá, hogy már évekkel ezelőtt arra figyelmeztette az európai országokat: az Egyesült Államok saját szabályait akarja rákényszeríteni más országokra, de akkor senki sem hallgatott rá. Hatástalannak nevezte az Oroszországgal szembeni nyugati szankciókat is és úgy vélte, végük lesz, ha nyilvánvalóvá válik, mennyire kontraproduktívak.

A lengyel kormány eddig sem kivételes humorérzékéről volt ismert. Most azonban már konkrét jelét is adja annak, nemkívánatosnak tartja a kormány munkáján élcelődőket.