Dánia;tilalom;körülmetélés;

A dán parlament - AFP fotó

- Dániában betilthatják a gyerekek körülmetélését

Dánia lehet az első ország a világon, ahol megtilthatják a 18. év alattiak körülmetélését, miután egy ezt kezdeményező petíciót már több mint 50 ezren aláírtak - informál a Quartz nyomán az Index.

Ötvenezer aláírás szükséges ahhoz, hogy egy ügyet a dán parlament megvitasson, és szavazzon is arról. Azt, hogy a gyerekek körülmetélését tiltsák be, már korábban is kezdeményezték ,most a szükséges számú aláírás összegyűjtésével a téma napirendre is kerül.

Az ország régóta a liberális reformok úttörője. Dánia az elsők között hozott környezetvédelmi törvényeket, legalizálta a pornográfiát, és ismerte el a melegházasságot. Ahogy a Népszava is megírta, a minap döntöttek arról, hogy megtiltják az arcot fedő fátyol viselését is. 

A gyerekek körülmetélésének kérdésében ugyanakkor közel sincs akkora egyetértés, ez esetben ugyanis választani kell a szülők és a gyerekek jogai között - hívja fel a figyelmet a fontos momentumra a portál.  Dániában évente 1000-2000 körülmetélést végeznek - jellemzően vallási okokból zsidó és muszlim gyerekeken.