baleset;Hungaroring;

A rajtnál még minden rendben volt a Hungaroringen. FOTÓ: MTI/BALOGH ZOLTÁN

- Bokszutcai baleset a Hungaroringen

Többen megsérültek a német túraautó-bajnokság tegnapi, mogyoródi versenypályán zajló második futamán, miután az esős körülmények közepette két versenyző, Lucas Auer és Bruno Spengler sem tudott megállni a kerékcserére kijelölt helyen, így elütött néhány ott tartózkodó személyt. A történtek után azonnal mentőautókat küldtek a bokszutcába, később a versenyt is leállították. Az elsődleges információk szerint az egyik érintettnek a lába sérült, a helyszíni tudósítások alapján két további ember pedig "közepes mértékű" sérüléseket szenvedett, ám a kórházba szállítás pillanataiban egyik pályabíró állapota sem volt kritikus.

A vasárnapi futamot egyébként a BMW-t vezető Marco Wittmann nyerte, mögötte két márkatársa, a korábbi Forma–1-es pilóta, Timo Glock és Philipp Eng ért célba.

Bajnokveréssel zárult a labdarúgó NB I 2017/2018-as szezonja, melynek végén kiesett a Balmazújváros és a Vasas. A csalódott vezetőedzők komoly problémákra hívták fel a figyelmet.