veszteség;Orbán Viktor;bánya;

Fotó: Szalmás Péter

- Nocsak! Veszteségessé vált az Orbán család bányacége

Két nyereséges év után tavaly ismét veszteséges lett az Orbán család egyik legfontosabb bányászati cége.

Tavaly a Gánt Kő és Tőzeg Kft-ből 730 millió forintot vett ki a miniszterelnök családja, ezúttal azonban nem tud osztalékot fizetni a társaság, egészen pontosan a társaság utódcége, tavaly ugyanis a vállalatot feldarabolta a miniszterelnök rokonsága – írja a G7.hu.

A portál felidézi, hogy korábban a kormányfő édesanyja, édesapja, és testvére tulajdonában volt a cég. A megmaradó vállalat (ami a Gánt Kő Kft. nevet viseli) azonban kizárólag idősebb Orbán Győzőé lett, míg a vállalatból kiváló Hahót Tőzeg Kft. Orbán Győzőné és ifjabb Orbán Győző kezébe került. Ennek a cégnek még nem jelent meg az éves eredménye.

Mint írják, a Gánt Kő Kft-nek – vélhetően részben épp a szétválás miatt – az árbevétele is csökkent: 2016-ban még több mint 460 milliós forgalma volt, tavaly viszont a 410 milliót sem érték el. Emellett míg két éve további 315 millió forint befolyt a botfai bánya bányászati jogának értékesítéséből, és így az árbevétel mellett 350 milliós egyéb bevétel is keletkezett, most ezen a soron csak 6 millió forint szerepelt. Bár a költségek is csökkentek, nem olyan mértékben, mint a bevételek, így a tavalyelőtti majd 270 milliós profitot 2017-ben 34 milliós veszteség követte.

Vegyesen mozgott a forint kedden kora reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben - írta az MTI.