Galla Miklós;

FOTÓ: NÉMETH ANDRÁS PÉTER

- Bélát már Kevinnek hívják

Galla Miklós új lemeze teljesíti vállalásait: sokoldalú és szórakoztatni akar. Azt pedig a hallgatóra bízza, mennyire kell komolyan venni. Kapaszkodókat azért kapunk: nem túlzottan.

A sokoldalúság gyönyörködtet. Remélhetően a közönséget is, de a művészt mindenképpen. Ez élteti Galla Miklóst, aki most újabb produkcióval állt elő. Alig fél évvel azután, hogy megjelent könyve - a sokatmondó Különbusz Kristóf, avagy száz csónak is egy a vége címen, odavésve még az is: a NAGY szóvicckönyv -, most dupla lemezt adott ki. Ami persze nem meglepő, hiszen egykor zenélt - 1981-től öt éven át működött a GM49 együttes -, s rendszeresen írt zenei témájú cikkeket (a többi közt lapunkba is).

Galla Miklós, GrundRecords, 2018

Galla Miklós, GrundRecords, 2018

Új albuma - nevezzük így - ugyanolyan komolyan veendő, mint könyve, előadóestjei, vagy Victor Vasarelyre hajazó képzőművészeti alkotásai. Még akkor is, ha azt sem lehet kizárni, viccnek szánta az egészet. Ott van például a Mentők című szám, amely lényegében egy öngyilkos-jelölt dala, ugrás közben a ki tudja hányadik emeletről. Aztán a kínrímek is ezt támasztják alá (pl. paradicsom - hazaviszom, vagy leves - a lábaimről levesz). A Dalolj című opusz bizonyos részei is ide tartoznak, miszerint mindig énekelni kell, még az esetben is, ha akasztanak. A címadó - Bélát itt ne keressék - című számban ugyan semmi tréfa nincs, ha csak az nem, hogy a második CD-n, amelyen szerzőnk angolul is előadja néhány dalát, Bélát már Kevinnek hívják.

Ugyanakkor néhány mű a hétköznapokról szól (Kötőde, Barkácskészlet, Kefír) és ezek szintén nem vicces számok. Galla megpróbálkozik hazai- és világslágerek ugyancsak komoly előadásával is. Hallható a CD-n a Szörényi-Bródy páros Koncz Zsuzsának írt Előre nézz, babám című szerzeménye, az Egyszer szeretsz, mindig szeretsz című Ralph Siegel-Robert Jung-dal, valamint Charles Trenet A tenger című száma is, kivételesen nem az előadó, hanem Bradányi Iván magyar szövegével.

S bár Galla kedvenc számai még az egykori GM49-es korszakhoz kapcsolódnak, új hangszereléssel, elektronikus effektekkel hallhatók. Ha pedig ezekhez hozzá képzeljük az előadó jellegzetes mimikáját, akkor még azt is elfelejthetjük, hogy hangja és éneke nem vetekszik a legnagyobbakéval. Tartsuk tehát magunkat mi is a Gyomrom című szám alapigazságához, miszerint "gyomrom mindent bevesz".

Gallát azért kedveljük, mert sokoldalú, és mindig szórakoztatni akar. E vállalásait pedig új albumával is teljesíti.

Növekvő infláció mellett drágulás várható a kiskereskedelemben is. Különösen az import termékekért kell majd többet fizetnünk.