Fodor Gábor;liberálisok;párbeszéd;Mellár Tamás;Bősz Anett;

FOTÓ: MTI/KOVÁCS TAMÁS

- Mellár, a baloldal megmentője

Megmentette az eddig hárompárti ellenzéki frakciót a függetlenként politizáló Mellár Tamás, aki Bősz Anett kilépése után úgy döntött, beül a képviselőcsoportba.

A közismerten konzervatív, de kormányellenes egykori KSH-elnök Facebook-oldalán azt írta, azért döntött a frakcióhoz csatlakozás mellett, mert nem nézhette tétlenül, hogy „az ellenzék egyetlen összefogási kísérlete is meghiúsuljon”. Mellár Tamás állítása szerint olyan megállapodást kötött a Párbeszéd frakciójával, amelynek értelmében nem vonatkozik rá a frakciófegyelem, tehát továbbra is saját meggyőződése szerint szavazhat. Szabad kezet kapott a hozzászólásaiban és a bizottsági munkában is, a Párbeszédbe pedig nem lép be. A Pécsen mandátumot szerzett politikus azt írta, alapvetően egyetért Karácsony Gergely politikai nézeteivel, ezért vállalt szerepet a jelöltségét segítő tanácsadó testületben és az árnyékkormányában. - Jól tudom, hogy döntésemmel a saját helyzetemet nehezítem, mert új támadási felületet nyitok. Mindezt mérlegelve, mégis a belépés mellett döntöttem, mert most sokkal fontosabb az ellenzék perspektivikus együttműködésének az előmozdítása, mint a saját rövid távú érdekem – írta.

A Liberálisok egyetlen képviselője, Bősz Anett pénteken jelentette be a kilépését, ami az ötfős frakció megszűnését jelentette volna. A Párbeszéd eleve úgy tudott képviselőcsoportot alakítani, hogy három képviselőjükhöz Bősz és egy szocialista képviselő, Burány Sándor is csatlakozott. Frakció nélkül a Párbeszéd nagyjából 135 millió forintot vesztett volna, ráadásul elestek volna a bizottsági helyektől és felszólalási lehetőségektől is.

Lapunk információi szerint a párt a következő napokban dönt arról, hogy Mellár Tamás melyik bizottságban dolgozik majd. Szabó Tímea frakcióvezető a Népszavának azt mondta, hogy várhatóan a gazdasági bizottság alelnöki posztját ajánlják fel. Arra a kérdésünkre, hogy milyen anyagi megállapodás született Mellár Tamás és a Párbeszéd között, azt mondta: "a kapcsolatuk nem a pénzről szól".

Bősz Anett egyébként azzal indokolta kilépését, hogy amikor a Párbeszéd-frakció tagjaival tárgyalt, nem látta a garanciát a liberális értékek érvényesülésére. Később azonban kiderült, hogy az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok kötöttek egy megállapodást az állami támogatás felosztásáról, ám ezt – a Liberálisok szerint – a szocialisták és a Párbeszéd képviselői nem akarták betartani. Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője pénteken az ATV-ben azt mondta, hogy Bősz Anett döntéséről előzőleg nem szólt, arról csak úgy értesült, hogy mint frakcióvezetőt megkereste az Országgyűlés hivatala. Lapunknak azt mondta, hogy Bősz Anett a mai napig nem kereste meg őt.

- Azt gondolom, hogy Fodor Gábor egy politikai élősködő, aki mindig többet akart kifacsarni partnereiből, mint amit politikai teljesítménye indokolt volna – fogalmazott a Liberálisok pártelnökéről. Elmondása szerint úgy állapodtak meg, hogy az ötfős frakció költségvetésének 25 százalékával gazdálkodhat Bősz Anett. Fodor Gábor viszont a hét elején már azzal állt elő, hogy harmadik helyet szeretne a jövőre esedékes európai parlamenti választáson - állította Szabó Tímea.

A Liberálisok pártelnöke Facebook-posztjában azt írta, hogy szerinte az MSZP és a Párbeszéd felrúgta a velük kötött szerződést. - Sok hazugság hangzott el velünk kapcsolatban, pénzéhesnek, fideszbérencnek bélyegeznek minket. Pedig a kilépéssel mi is sokat vesztettünk, jó lett volna, ha nem kényszerítenek minket erre a döntésre – fogalmazott. Pártja egyébként közleményben üdvözölte Mellár Tamás Párbeszéd-frakcióhoz való csatlakozását. Azt is megjegyezték, hogy reményeik szerint a jelenlegi konfliktustól függetlenül lesz még alkalom arra, hogy közösen dolgozzanak. Szabó Tímea lapunknak ezzel kapcsolatban azt mondta: a történtek után nehezen tudja elképzelni, hogy valaha is együttműködnek majd.

lásd még: Zoom.hu: az MSZP-Liberálisok vita áldozata lett az V. kerületi közös jelölt