repülőgép-szerencsétlenség;maláj repülőgép;MH370;

A kép egy megemlékezésen készült, a MH370-es járat eltűnésének negyedik évfordulóján. Fotó: Manan VATSYAYANA / AFP

- Megfejthették az eltűnt maláj gép rejtélyét

A Malaysian Airlines MH370-es járata több mint négy évvel ezelőtt tűnt el, fedélzetén 239 utassal. A roncsok nagyrészét nem sikerült megtalálni, egyetlen áldozat teste sem került elő.

A négy éves rejtély megoldására nyugtalanító elmélettel álltak elő a szakértők - írja a Yahoo News. A tragédia a gép kapitányának, Zaharie Ahmad Shah öngyilkosságának köszönhető.

Szándékosan kerülhette a radarokat a Boeing 777-es gép, mint egy pilóta, Simon Hardy nyilatkozta. "Én is pontosan így tüntettem volna el" - fogalmazott. Majd az Indiai óceán egy távoli pontja fölött nyomásmentesíthette a repülőt a személyzet egy tagja, és az utasok megfulladhattak. Minden jel arra utal, hogy gyilkosság történt - erősítette meg az áldozatok családjait képviselő jogász, John Dawson is.

Elpusztult mostanra az összes, katonai célokra kiképzett delfin az ukrán haditengerészet egykori szevasztopoli bázisán azután, hogy Oroszország önkényesen elcsatolta a Krím félszigetet Ukrajnától - mondta el az obozrevatyel.ua hírportálnak az MTI szerint Borisz Babin, Petro Porosenko ukrán elnök állandó képviselője a Krími Autonóm Köztársaságban. A delfinek nem csak parancsot, de ételt sem fogadtak el a megszállóktól.