Fidesz;Jobbik-Konzervatívok;visszavonuló;

Fotó: Tóth Gergő

- Büszke magára a Jobbik: visszavonulót fújt a Fidesz

Gyurcsányi módszerekhez akart nyúlni a Fidesz-KDNP azzal, hogy félelmükben elzárják az embereket attól, hogy a Kossuth téren élhessenek alkotmányos jogaikkal. Végső elkeseredésükben már a terrorelhárítókat hívták segítségül, nehogy véletlenül is találkozzanak a kormánykritikus választókkal – áll a lapunkhoz is eljuttatott közleményében

A Jobbik frakciója múlt szerdán bejelentette, hogy el fogják bontani a kordonokat. Így a Fidesz – olvasható – ma reggelre úgy döntött, hogy inkább visszavonulót fúj, de azért rendőrökkel körbevetették a Kossuth teret.

A Jobbik ma reggel követelte, hogy engedjék be az embereket a térre, hogy élhessenek a szólásszabadsággal. A kormány rövid időn belül ebben a kérdésben is visszakozni kényszerült a legerősebb ellenzéki párt nyomására, így jelenleg felszabadult a nemzet főtere a fideszes önkény alól – zárul a közlemény.

Hat, a második világháborúban elesett katona maradványai, valamint személyes tárgyak és lőszerek is előkerültek a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében feltárt tömegsírból - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum kedden délután az MTI-t.