Parlament;TEK;élőlánc;

FOTÓ: Népszava

- A TEK-et is bevetik az élőlánc ellen

Körbezárja a Kossuth teret a TEK május 8-án. Pont akkor, amikorra számos demonstrációt meghirdettek.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) honlapján olvasható, 2018. május 4-én keltezett személy- és létesítménybiztosítási intézkedésről szóló dokumentum értelmében 2018. május 8-án 00.00 órától a szükséges ideig, de legkésőbb 2018. május 8-án 11.00 óráig gyakorlatilag körbezárják a Kossuth teret – szúrta ki a Mérce

Ezen a napon tartja alakulóülését az új Országgyűlés, és ez az a nap, amikorra számos demonstrációt meghirdettek. Délelőtt 10 órára például a Civil Ellenzéki Kerekasztal jelentett be demonstrációt, amihez az elmúlt időszak nagy tüntetéseit szervező csoport biztosít hangtechnikát, a nap folyamán pedig hangszórók segítségével szembesítenék Orbán Viktort saját korábbi mondataival. Este 6-tól pedig a Mi vagyunk a többség csoport tüntet immár harmadjára a Kossuth téren a demokráciáért.

A TEK intézkedése kapcsán kérdés, a demonstrációkat hogyan lehet majd megtartani. A dolog azért is különösen érdekes, mert ahogyan arról a Népszava is beszámolt, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) éppen május 4-én – vagyis a TEK-es dokumentum keletkezésével megegyező napon – jelentette be, hogy pert nyert a rendőrséggel szemben, így a korábbi tiltás ellenére a rendőrségnek mégis engedélyeznie kell, hogy a demonstrálók élőláncot vonjanak a Parlament köré.
„Pert nyertünk, lehet élőlánc a Parlament körül jövő héten! A rendőrségnek biztosítania kell, hogy akár az országgyűlési őrség által lezárt területen is tüntethessenek a polgárok. Mi a helyszínen leszünk, hogy lássuk, eleget tesz-e a rendőrség alkotmányos kötelezettségének” – közölte a TASZ a Facebook-oldalán.

A Parlament alakuló ülése május 8-án lesz, az Országgyűlés emiatt elrendelte a Kossuth tér lezárását, így megakadályozták volna, hogy az alakuló ülés idején tüntetések legyenek a téren. A rendőrség megtiltotta az élőlánc megtartását, ezt a tiltást a TASZ segítségével a szervezők megtámadták a bíróságon, a bíróság végzése pedig hatályon kívül helyezte a tiltó határozatot.

A TEK a meglehetősen nagy területre kiterjedő lezárást egyébként azzal indokolja, hogy védett személy fog tartózkodni az adott területen.

A demonstráció szervezői nem adják fel, ha kell, bírósághoz fordulnak. A Mi vagyunk a többség Facebook oldalán azt írták: „Nem engedünk a TEK önkényének! Nem hagyjuk, hogy több száz méterrel odébbtolják a délelőtt 10 órai társtüntetésünket. A rendőrségnek kötelessége biztosítani a bejárást a másfél hete (!) elfogadott Alkormány utcai tüntetési helyre. Ha kell bíróságra megyünk. Ha pedig a bíróság a TEK pártjára állna, akkor a lehető legközelebbi helyszínre már bejelentést tett a társtüntetésünk főszervezője.”

Egyben kérik, csatlakozzanak minél többen a 18 órai nagytüntetéshez, és a 10 órai társtüntetéshez

A végzősök több mint harmada külföldi egyetemen tanulna tovább - ezzel szembesültek a tanárok több vezető budapesti és vidéki gimnáziumban, a legtehetségesebb diákok közül sokan már a világ legjobb felsőoktatási intézményeiben, például Oxfordban vagy Cambridge-ben kezdik a következő tanévet. Egy friss felmérés szerint folyamatosan emelkedik a magyar hallgatók száma a brit, német és osztrák egyetemeken, a becslések alapján már több mint 13 ezren tanulnak külföldön - írja az eduline.hu.