korrupció;GRECO;

- Korrupciókritika

Ellenőrizhetetlen a pártok finanszírozása, átláthatatlan és társadalmi egyeztetés nélküli a jogalkotás, szabályozatlan a lobbizás, használhatatlanok a politikusi vagyonnyilatkozatok, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke beleavatkozhat a bírók kinevezésébe és előléptetésébe, az ügyészség túlságosan központosított, a legfőbb ügyész gyakorlatilag leválthatatlan – 2015-ben ezeket a fő kifogásokat fogalmazta meg (akkor még nyilvánosságra hozott) értékelésében a GRECO, vagyis a Korrupció Elleni Államok Csoportja Magyarországgal kapcsolatban. Hogy a 2017-es jelentésben mi van, azt hivatalosan nem tudjuk, mert az Orbán-kabinet – ritka kivételként az érintett 46 tagállam közül - nem járult hozzá az egyébként mostanra véglegesült anyag nyilvánosságra hozatalához. Sejteni viszont sejthetjük, az ugyanis pontosan tudható, mi történt a szóban forgó területeken az elmúlt években. A pártok finanszírozása azóta sem lett tisztább, viszont az állam immár az ellenzéki erők vegzálására tudja használni a 2017-ben módosított (de érdemben nem javított) pártfinanszírozási törvényt. A jogalkotás folyamata ugyanolyan ma is, a parlamenten két nap alatt átnyomott, névre írt törvényekkel, rendszeresen elmaradt (bár a jogalkotási törvény szerint kötelező) hatásvizsgálatokkal. Lobbitörvény továbbra sem készült. A képviselői vagyonnyilatkozatok annyit sem érnek, mint a sajtpapírok, amelyekre ráfirkálják a sok hazugságot. Az OBH elnöke épp most iktatja ki a túlhatalmát korlátozó utolsó bírói testületet. Az ügyészségnél minden maradt a régiben, Polt Pétertől jelen állás szerint csak a halál választ el.

Vagyis arra a kérdésre, hogy mi lehet a kormányunk által eltitkolni szándékozott GRECO-jelentésben, látatlanban is lehet érdemi választ adni: súlyos kritika a két éve megfogalmazott hiányosságok konzerválása és az ajánlások teljesítésének elmulasztása miatt. Innen nézve érthető, hogy miért nem akarják az újabb látleletet megosztani velünk Orbánék – érthetetlennek inkább azt neveznénk, hogy mit keresnek még az antikorrupciós szervezetben.