LMP;

- Csütörtökön ül össze az LMP frakciója

Csütörtökön és pénteken tartja kétnapos, alakuló frakcióülését Siófokon az LMP - mondta Ungár Péter, a párt megválasztott képviselője hétfőn.

Beszámolt arról is: a frakció megalakulását követően dönt arról, tagjai közé felveszi-e Szabó Szabolcsot, aki az Együtt színeiben szerzett egyéni mandátumot, és független képviselőként kerül be az alakuló Országgyűlésbe.

Egyelőre nem tudható, hosszú távon ki képviseli az LMP frakciójában a párttal választási szövetségre lépett Új Kezdetet. Az LMP-Új Kezdet választási lista harmadik helyét betöltő Gémesi György pártelnök korábban az MTI-nek elmondta: felveszi a mandátumát, de mivel megtartja gödöllői polgármesteri tisztségét, az összeférhetetlenség miatt harminc napon belül lemond az országgyűlési képviselőségről.

Azt nem tudta egyértelműen megmondani, hogy a mandátum betöltőjének személyéről az Új Kezdet április 26-án esedékes választmányi ülésén döntés születik-e.

Az LMP-Új Kezdet az országos listán hét mandátumhoz jutott, míg Csárdi Antal egyéni jelöltként lett képviselő.

Legalább ezren vettek részt a vasárnapi kormányellenes tüntetésen Debrecenben. A tüntetés - hasonlóan a kecskemétihez - a szombaton tartott budapesti ellenzéki megmozduláshoz kapcsolódott. Véletlenül beszámolt róla még a Hajdú Online napilap, de ezt a "hibát" hamar korrigálta a Heinrich Pecinához tartozó szerkesztőség, a cikk már elérhetetlen.