méz;repceméz;

Életterük csökkenése miatt pusztulnak a méhek - Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Budapest Voices együttes a III. kerü

- Kevés lesz a repceméz

Kevés repcemézre számítanak idén a méhészek, mert a márciusi hideg időjárás miatt megkésett a generációváltás a méheknél - közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének szaktanácsadója szerdán az MTI-vel.

Molnár Ferenc elmondta: a hideg március után hirtelen nyáriasra fordult melegben hamar virágzásnak indultak a gyümölcsfák, a méhek fejlődésének üteme azonban nem ilyen gyors. A repce már virágzik, a méhek viszont még nincsenek megfelelő állapotban, nem elég népesek. Ideális körülmények mellett repcevirágzásra már ötvenezres egyedlétszámmal rendelkeznek a jobb családok, ezzel szemben most április közepén, a márciusi vegetálás miatt - amikor már majdnem teljesen megnyílt repcetáblák is vannak - ennek fele, azaz mintegy 25 ezer az egyedlétszám. Bár virágzik a repce, de amit gyűjtenek a méhek, fel is élik az utódok kineveléséhez. A pete lerakásától számított huszonegy nap alatt kelnek ki a dolgozó méhek, és ugyanennyi idő alatt válnak gyűjtőméhhé.

Életterük csökkenése miatt pusztulnak a méhek - Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Budapest Voices együttes a III. kerületi Mészkő parkban tartott akciójaFotó: MTI/Mohai Balázs

Életterük csökkenése miatt pusztulnak a méhek - Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Budapest Voices együttes a III. kerületi Mészkő parkban tartott akciója Fotó: MTI/Mohai Balázs

A szaktanácsadó szólt arról is, hogy a teleléssel nem volt gond idén és bár országos összesítés még nem készült, Jász-Nagykun-Szolnok megyében a betelelt méhállomány mindössze tíz százaléka pusztult el. Számos méhészetben nem számítanak repcemézre, csak a többszáz méhcsaláddal rendelkezőknek lehet. Az akácvirágzás május 10-e körül várható, plusz-mínusz öt nap, addigra a remények szerint megerősödnek a méhek. Azért is bíznak ebben, mert az akácméztermés határozza meg a méhészetek éves bevételét. Mindez hatással lesz a mézárakra is, a felvásárlási árak majd az első repceméz pergetése után derülnek ki. Tavaly a repceméz kilónkénti induló felvásárlási ára 750 forint volt, a vegyes- és napraforgómézé 600 forint, míg az akácmézé 1250 forint.

A  világ legmodernebb tudományos játszótere nyílik a jövő hét végén a Párisi Nagyáruház épületében - írja a Világgazdaság.