Bioritmus;Publicisztika;melanóma;UV-fény;

Illusztráció: AFP

- Mit ér meg a barnaság és a csillogó köröm?

A szoláriumban és a gél lakkozásban az UV-fény a közös pont, ami szakmai szervezetek szerint ráadásul veszélyforrást jelent – mondta Dr. Rózsa Annamária, a Dermatica bőrgyógyásza.

Azzal sokan tisztában vannak, hogy a Földre érkező UV-sugárzás hozzájárulhat a bőrdaganatok kialakulásához. Mára azonban az is világossá vált, hogy a szoláriumokban használt ultraibolya (UV) fény is növeli a bőrdaganatok, így a melanoma kialakulásának rizikóját – különösen a 45 év alatti nőknél. Éppen ezért az elmúlt húsz évben kutatások sora vizsgálta a napágyak használata és a bőrrák összefüggését, kiemelten hangsúlyozva a fiatalok érintettségét.

A cigarettafüsthöz hasonlóan a szoláriumokban tapasztalható UV sugárzást is rákkeltőnek és veszélyesnek minősítette két jelentős szervezet: a The United States Department of Health and Human Services és a World Health Organization's International Agency for Research on Cancer is. A tudósok úgy vélik, 75 százalékkal nő a melanoma kialakulásának esélye azoknál, akik ilyen módon barnulnak. Egy 2010-es tanulmányban több mint ezer, 25-59 éves, melanomával diagnosztizált személyt vizsgáltak és kiderült, hogy 62,9 százalékuk rendszeresen szoláriumozott. Ezért több országban – például Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Finnországban és Nagy Britanniában – ma már csak 18 éven felülieknek engedélyezik a szoláriumozást, és az Egyesült Államok néhány államában is hasonló megszorító intézkedéseket hoztak. Az ellentábor ugyanakkor a D-vitamin pótlás fontosságát hangsúlyozza, de tudni kell, hogy az alkalmazott fényspektrum erre általában nem alkalmas, és megfelelő táplálkozással, esetleg étrend-kiegészítéssel ezt kockázatmentesen is megtehetjük.

Nem csak szoláriumban találkozhatnak a nők UV-fénnyel, hanem a körmösüknél, gél lakk felvitelekor is. A száradási idő lerövidítése érdekében levegőt fújó, UVA-fényt kibocsátó eszköz ráadásul már otthoni használatra is beszerezhető. A szerkezet fénye, ahogy a szoláriumé, növeli a bőrrák kialakulásának kockázatát és gyorsítja a bőr öregedését is.

Mikor forduljunk orvoshoz?
Dr. Rózsa Annamária felhívta a figyelmet, hogy akinek a családjában előfordult bőrdaganat, mindenképpen mérlegelnie kellene a szoláriumozás és a gél lakkozás kockázatait. A rendszeres, évenkénti szakorvosi vizsgálat különösen fontos azoknál, akiknek több mint ötven anyajegye van, vagy akár kevesebb, de szabálytalan a megjelenésük. Nagyobb a rizikó a világos bőrűeknél, a szőkéknél, a kék szeműeknél és a vörös hajúaknál is. Fokozottan veszélyeztetett, aki gyermekkorban hólyagos napégést szenvedett vagy közeli rokonánál melanomát diagnosztizáltak – hangsúlyozta a bőrgyógyász. 

Jelek, amikor feltétlenül bőrgyógyászhoz kell fordulni:
  • Megváltozik az anyajegy színe, vagy a pigmentációja egyenetlen lesz. A barna különböző árnyalatai, fekete, kék, szürke, vörös, vagy fehéres területek jelennek meg. 
  • Megváltozik a széle, terjedni, nőni kezd a bőrfelszínen. 
  •  A korábbi mellett új, a többitől eltérő anyajegy jelentkezik. 
  • Aszimmetrikussá válik az alakja, vagy egy új, aszimmetrikus anyajegy jelenik meg. 
  • Megváltozik a felszíne, korábban lapos anyajegy kiemelkedik a bőrből, megvastagodik.
  • Felmaródás vagy kisebesedés, illetve az anyajegy vérzékenysége.



Milliárdokat költ szükségtelenül az Iparművészeti Múzeum, tendereit olyan cég nyeri, amelyik miatt már büntették is - hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést V. Naszályi Márta, a Párbeszéd politikusa.