Választás 2018;adatbázis;kamupártok;

Illusztráció. Fotó: Tóth Gergő

- Kamuadatbázis keringhet a kamupártok között

Lejárt szavatosságú adatbázisból dolgozhatnak a kamupártok: amelyik időben rájött erre, az elkerülhette a csapdát, amelyik nem, arra hosszú jogi procedúra vár - ám az összes esetben egy dolog azonos: a kamupártok bebukása még jól is jöhet a Fidesznek.

Szinte minden napra jut egy választási csalásról szóló hír, az elmúlt napokban sorra buktak le a kamupártok azzal, hogy hamis ajánlásokkal próbáltak elindulni az április 8-i választáson.

A különböző ügyekben visszatérő elem, hogy a kamupártok ajánlásai megegyeznek a Fidesz-KDNP által összegyűjtött ajánlásokkal, ám gyakran korábbi – feltehetően négy évvel ezelőtti – állapotokat tükröznek. Így fordulhatott elő, hogy halottak neve – és hamisított aláírása – került az ajánlóívekre, vagy hogy a látszólag helyes adatokban nem stimmelt a lakcím.

A választók a helyi jegyzőtől kikérhetik, hogy mely pártra vagy pártokra adták le az ajánlásaikat, ekkor pedig kiderülhet, hogy ha hivatalosan olyan párt is használta az adataikat, amelyet valójában nem is támogattak.

A tét nem kicsi, hiszen ha sikerül egy pártnak 27 körzetben – kilenc megyében és a fővárosban – jelöltet állítania, akkor már csaknem 150 millió forintos állami támogatást vehet fel. Ez az összeg – a jelöltek számától függően – akár 597 millió forintos is lehet. A jelöléshez 500 érvényes ajánlást kell összegyűjteni, ám úgy tűnik, ez sok pártnak még másolással sem sikerült.

Pedig jelentkező akadt bőven, a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az ország 106 egyéni választókerületében több mint 1700 jelöltet vettek nyilvántartásba. A próbálkozók száma még ennél is több volt, a választási bizottságok ugyanis mintegy 1200 jelölt nyilvántartásba vételét utasították el. Hasonló az arány az országos listák esetében is: időben 40 országos listát jelentettek be, ám ebből mindössze 23 felelt meg a törvényi feltételeknek, így listán ennyi pártra lehet majd szavazni.

A rengeteg elutasítás azonban nem csak arra utal, hogy sokan próbáltak nyerészkedni a kampánytámogatásokkal, hanem arra is, hogy elavult adatbázis kering a rendszerben. Néhány próbálkozó fel is ismerte ezt, ezért ugyan elindultak a választáson, ám "meggondolták magukat" és le sem adták az ajánlásokat.

Az ajánlásgyűjtési rendszer abszurditását jól mutatja, hogy az egyik – azóta visszalépett – párt indulója évek óta külföldön él és a párt vezetői Facebookon szervezték be. A párt többi jelöltje is jellemzően külföldön tartózkodik, sőt maga a pártelnök is. Az aláírásgyűjtésnek ennek ellenére is nekivágtak, néhány jelölt esetében pedig össze is gyűlt a szükséges 500 ajánlás.

Vizsgálatot követel az MSZP-Párbeszéd
Az MSZP-Párbeszéd azonnali vizsgálat elrendelésére szólította fel a Nemzeti Választási Bizottságot (NVB) a kamupártok hamis ajánlásai miatt. A pártok szerint az NVB-nek napirendre kell vennie az ajánlóívek országos összehasonlítását.
- Országos szintűvé vált a csalás, minden választókerületben minden aláírásgyűjtő ívet át kell vizsgálni. Kamupártok, bizniszpártok szerezték meg és használták fel gyanútlan magyar állampolgárok, valamint elhunytak adatait - fogalmazott Bangóné Borbély Ildikó.
A politikus - aki Németh Szilárd Fidesz-alelnökhöz hasonlóan a főváros 17-es választókerületében jelölt - elmondta, hogy a helyi választási bizottság hétfőn a szocialisták kezdeményezésére átnézte a kamupártok aláírásgyűjtő íveinek egy részét és több mint 1000 halott nevét találta meg.

Lapunk egyébként több alkalommal is beszámolt arról, hogy a kampánytámogatásokkal kapcsolatos tavalyi törvényi szigorítás nem tántorítja el a nyerészkedőket.

A jogszabályok szerint az állami támogatásokat vissza kell fizetni, ha a párt nem éri el az egyszázalékos– egyéni jelölt esetében a kétszázalékos – küszöböt, ezért pedig személyes vagyonával felel a pártelnök. A gyakorlatban azonban szinte behajthatatlan ez a tartozás, ha a pártelnöknek nincsen semmilyen vagyona vagy ha külföldön él. Az elévülés 5,5 év, azaz ennyit kell kibírni az elcsalt kampánytámogatásokból.

A hamis ajánlások miatt egyébként több feljelentést is tettek már, így nyomozás van folyamatban például Lévai Katalin Lendülettel Magyarországért nevű pártja által leadott aláírások miatt is.

A kamupártok ügye az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez is (EBESZ) eljutott, Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció független országgyűlési képviselője ugyanis a szervezet magyarországi delegáltjához fordult a visszaélések miatt. A politikus erről szóló keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy szerinte leginkább a Fidesz tűnik érdekeltnek abban, hogy a kamupártok jelölteket állítsanak, ugyanis ezek a jelöltek azokban a körzetekben tűntek fel, ahol reális esély van ellenzéki győzelemre, ahol "a Fidesznek félnivalója van".

Vélemény - Másképp is lehet jó
A kamupártok a Fidesznek fütyülnek – ezt politikai közhelynek tekinti a politika, a sajtó és az elemzők zöme is. Valószínűleg mindenkinek igaza van. Így inkább azt érdemes firtatni, miképp dagasztják a Fidesz esélyeit az említett – népi támogatással nem bíró – formációk.
Az elsődleges interpretáció úgy hangzik: a kormányváltást akaró polgárokat próbálják megosztani, hiszen aki kamupártra voksol, annak szavazatára keresztet vethet a baloldal, vagy akár a Jobbik. Amennyiben ez a stratégia, akkor viszont csapnivaló a végrehajtása: sorra buknak meg a „fiktív formációk” – leginkább azért, mert egy rossz adatbázis (vélhetően 2014-es) kering, benne halottak nevei, eldózerolt házak címei, és így tovább. Azaz stabilan szűrhetők a hamis ajánlóívek, szinte garantált a lebukás – márpedig ha igaz a „megosztásos alapvetés”, akkor ez nem a Fidesz érdeke.
A rendre visszaköszönő visszásságok azt erősítik, hogy egy adatbázisból dolgozik mindenki – mintha központilag vinnék jégre a kamupártokat. És nem biztos, hogy véletlen, ugyanis a sorozatos bebukásnak is hasznos lehet a Fidesz számára, ha áttételesen is. Ha ugyanis a választópolgár azt látja, hogy a kormányváltók (pontosabban a magukat annak festők) között rengeteg a kókler, akkor hitüket veszthetik a választás intézményében és otthon maradhatnak.
Ráadásul akad egy másik lehetőség is: ha sorra esnek el azok a kamupártok, amelyeket legtöbben a Fidesz „segéderőiként” tartanak számon, akkor ez a választási rendszert hitelesíti, miszerint tényleg működik, és kiszűri a visszásságokat. Erre pedig egy szoros választási eredmény esetén vissza lehet mutatni, és azt mondani: ez a szisztéma kiküszöböli a csalásokat. - N.B. Gy.



Úgy nagyjából ebben a stílusban: mi elutasítjuk, hogy a migráció alapvető emberi jog, senkinek sincs joga hozzá, hogy reggel felkel, rábök a térképre, hogy hova akar áttelepülni, aztán megindul és árkon bokron át odamegy.