Real Madrid;Bajnokok Ligája;Juventus;

FOTÓ: AFP/ANTONIN THUILLIER

- BL - A tavalyi döntősök újra találkoznak

A negyeddöntő egyik slágere a címvédő Real Madrid és a tavalyi döntős Juventus összecsapása lesz a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Az előző kiírásban a Bajnokok Ligája történetének egyik legegyoldalúbb fináléjában a Real Madrid a két gólt szerző Cristiano Ronaldo, valamint Asensio és Casemiro találataival fölényes, 4-1-es győzelmet aratott a Juventus felett (a torinóiak egyetlen gólját Mandzukic szerezte). Hasonlóan nagy különbségre ezúttal nem lehet számítani, bár a madridiak idén kétarcúak: a bajnokságban botladoznak, a BL-ben viszont amikor nagyon kell, akkor szinte tökéletes teljesítményre képesek, elég csak felidézni a nyolcaddöntő párizsi visszavágóját, ahol esélyt sem hagytak a szezon előtt több mint 400 millió euróért megerősített PSG-nek, a hazai 3-1 után a francia fővárosban 2-1-re győztek. A kettős siker értékébőt nem csökkenti, hogy a második találkozón a párizsiak legértékesebb labdarúgója, Neymar sérülése miatt nem léphetett pályára.

A negyeddöntő programja
A negyeddöntő programja
Első mérkőzések
április 3.
Juventus-Real Madrid
Sevilla-Bayern München
április 4.
Barcelona-AS Roma
Liverpool-Manchester City
Második mérkőzések
április 10.
AS Roma-Barcelona
Manchester City-Liverpool
április 11.
Real Madrid-Juventus
Bayern München-Sevilla

A Juventus nagyobb csatában, egy elrontott hazai találkozó után - 2-0-ás vezetést követően két gólt "ajándékozott" a csapat a Tottenhamnek - Londonban 84 ezer néző előtt 0-1-ről fordítva szerezte meg a továbbjutást jelentő 2-1-es győzelmet.

A spanyolok és az olaszok kiválóan ismerik egymást, az egyik legnagyobb múltú párharc az övék, most találkoznak egymással huszonötödik alkalommal az európai porondon.

"A tavalyi döntőnek nincs semmi jelentősége az idei párharc szempontjából - mondta a sorsolás után Pavel Nedved, a torinóiak korábbi kiváló játékosa, jelenlegi alelnöke. - Ezúttal a 90-nel szemben 180 perc alatt dől el, ki a jobb. Nem lesz könnyű dolga a Realnak és ezt Madridban is tudják."

"Nagyon jól ismerem a Juventust - jelentette ki Zinédine Zidane, a madridiak vezetőedzője, aki játékosként mindkét klubban játszott. - Bármelyik csapat jut tovább, nem jelent meglepetést. A pillanatnyi forma fog dönteni."

Összekerült egymással a Manchester City és a Liverpool. A 2017/2018-as szezonban menetelő manchesterieket egyedül a Liverpool tudta legyőzni, január 14-én a bajnokságban 4-3-ra nyert Klopp csapata. A német szakember korábban, dortmundi trénerként is értékes sikereket ért el a mostani rivális ellen. "Nem hiszem, hogy ránk vágytak a Citynél, ami azt mutatja, hogy erősek vagyunk, tisztelnek minket" - emelte ki Klopp.

A másik két párharcban a Barcelona az AS Romával, a Bayern München a Sevillával találkozik. Francesco Totti, a rómaiak korábbi legendás játékosa szerint Európa egyik legerősebb együttese vár a rómaiakra, úgy vélekedett, korábbi csapatának nincs veszíteni valója, ha a játékosok hisznek magukban, akkor bármi előfordulhat.

A Bayern München és a Sevilla első alkalommal találkozik egymással európai kupameccsen. Jupp Heynckes, a müncheniek trénere különböző csapatoknál összesen öt évig dolgozott Spanyolországban. A szakvezető annyit mondott, jól ismeri a Sevillát, a németeknek fel kell készülni arra, hogy idegenben nagyon hangos és fanatikus szurkolók várják őket. A spanyol együttes otthon a közönségtől hajtva gyakran nyújt erőn felüli teljesítményt.

Gulácsiék a Marseille ellen
Az Olympique Marseille vár a Gulácsi Pétert is foglalkoztató RB Leipzigre a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében. A francia város kellemes emlékeket ébreszthet a magyar kapusban, aki 2016-ban a válogatott tagjaként már eljutott ide a franciaországi Európa-bajnokságon, igaz a kispadról nézte végig az Izland ellen 1-1-re végződött csoportmérkőzést.
A másik magyar érdekeltségű csapat, a Salzburg (az osztrákok az U21-es válogatott Szoboszlai Dominikot is benevezték az El-be) a Lazióval találkozik. A további párosítások: Arsenal–CSZKA Moszkva, Atlético Madrid–Sporting Lisszabon. Az első mérkőzéseket április 5-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik.