magyar labdarúgó-válogatott;Leekens;

FOTÓ: GRIGORY SYSOEV / SPUTNIK

- Szűkítette keretét Leekens

Huszonhét fősre szűkítette keretét Georges Leekens, a kazahok elleni bemutatkozó, majd a skótok elleni barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, írja az MTI.

A magyar szövetség honlapjának pénteki beszámolója szerint Korcsmár Zsolt és Varga József sérülés miatt nem tud csatlakozni az együtteshez. Ugyanakkor Kádár Tamás ott lesz Telkiben, annak ellenére, hogy csütörtökön a Lazio elleni összecsapáson megsérült.

A 27 fős keret tagjainak többsége vasárnap este érkezik meg Telkibe, de lesznek olyan játékosok is, akik klubkötelezettségeik miatt csak hétfőn, illetve kedden napközben csatlakoznak a csapathoz. A szövetségi kapitány fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy azokat, akik ezúttal nincsenek a szűk keretben, továbbra is figyeli a szakmai stáb, így könnyen lehet, hogy a júniusi két mérkőzésre meghívót kapnak majd.

A belga szakember elmondta, mivel az U21-es csapat fontos mérkőzéseket játszik a felnőtt válogatottal egy időben, így abból a korosztályból végül nem hívott meg senkit.

"Ahogy azt korábban is mondtam, a mostani két mérkőzés a szeptemberre történő felkészülés első állomása, így akik most esetleg nem fértek be a szűk keretbe, azok közül könnyen lehet, hogy a júniusi mérkőzésre fogok meghívni játékost, de ugyanakkor az U21-es korosztály előtt sincs zárva az ajtó, ha kiérdemlik az A-válogatott meghívóját" - nyilatkozta Leekens.

A közös felkészülést követően a csapat március 23-án Kazahsztán, négy nappal később Skócia együttesét fogadja a Groupama Arénában.

A magyar válogatott kerete:

kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Videoton FC)

védők:
Bese Barnabás (Le Havre), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Csenpien), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Lang Ádám (AS Nancy Lorraine), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Otigba Kenneth (Ferencváros), Szabó János (Paksi FC)

középpályások:
Elek Ákos (Kajrat Almati), Kleinheisler László (Asztana FK), Nagy Ádám (Bologna), Pátkai Máté (Videoton FC), Pintér Ádám (Greuther Fürth)

támadók:
Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (New England Revolution), Nikolics Nemanja (Chicago Fire), Stieber Zoltán (DC United), Szalai Ádám (1899 Hoffenheim), Ugrai Roland (DVTK), Varga Roland (Ferencváros)

A kormány aggódik, ezt a konklúziót vonta le a Die Welt című konzervatív német lap a március 15-i ünnepségekkel kapcsolatban közölt írásában - szemléz óvatosan az MTI.