F1;Barcelona;Raikkonen;

AFP fotó

- Raikkönené az utolsó nap

Az elmúlt napokban folyamatosan javultak a körülmények Barcelonában, tegnap pedig - mint csütörtökön - a Ferrari volt a leggyorsabb. Kimi Raikkönen azonban négy századmásodperccel elmaradt márkatársa egy nappal korábbi körrekordjától.

Eseménydús napot zárt a McLaren, ugyanis Fernando Alonso autója délelőtt megadta magát, a mérnököknek pedig újfent motort kellett cserélniük. A nap végén ugyanakkor kedvező fordulat állt be a wokingiaknál, a kétszeres világbajnok körrekordot futott, amelyet később elvettek tőle. Így másodikként zárt, ami az elmúlt évek szenvedései után biztatónak tűnik a szezonkezdet előtt. Reggel egyébként nem csak Alonso, hanem Charles Leclerc miatt is lengett a piros zászló, a Sauber újonca összetörte az autóját és később bevallotta, hogy buta hibát követett el.

Carlos Sainz Jr. sokáig a boxutcában unatkozott, lévén szerelői órákig babráltak az autója váltójával. A nap végén aztán a harmadik legjobb időt érte el. A Mercedes ezúttal is az autó megbízhatóságát tesztelte, Lewis Hamilton nem teljesített időmérős szimulációt, míg a W09-re a hiperlágy gumi sem került fel.

A tegnapi körözgetéssel véget ért a második teszthét Barcelonában, a csapatok legközelebb már Melbourne-ben lesznek láthatóak, mivel március 25-én az Ausztrál Nagydíjjal startol a 2018-as idény.

F1-teszt, 4. nap

1. Kimi Räikkönen (Ferrari) 1:17.221 perc, 157 kör

2. Fernando Alonso (McLaren-Renault) 1:17.784, 93 kör

3. Carlos Sainz Jr. (Renault) 1:18.092, 45 kör

4. Daniel Ricciardo (Red Bull) 1:18.327, 92 kör

5. Romain Grosjean (Haas-Ferrari) 1:18.412, 181 kör

6. Valtteri Bottas (Mercedes) 1:18.825, 104 kör

7. Brendon Hartley (Toro Rosso) 1:18.949, 156 kör

8. Esteban Ocon (Force India) 1:18.967, 163 kör

9. Charles Leclerc (Alfa Romeo Sauber) 1:19.118, 75 kör

10. Szergej Szirotkin (Williams) 1:19.189, 105 kör*

11. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:19.464, 97 kör*

12. Lance Stroll (Williams) 1:19.954, 27 kör

*Csak délelőtt vezetett