kémszoftver;Márki-Zay;

Illusztráció/AFP

- Kémszoftver Márki-Zay számítógépén

Márki-Zay Péter a választás után arra lett figyelmes, hogy laptopjának működése megváltozott: lelassult, nehezebben kapcsolt be és ki – mesélte a Magyar Nemzet online-nak.

Hódmezővásárhely alig-éppen hivatalba lépett vezetője szakemberhez vitte a gépet, aki megállapította, hogy laptopot bizony feltörték, és egy kémszoftvert telepítettek rá. Az ügyes kis eszköz a billentyűzethasználattól a futtatott programok listáján át a megnyitott weboldalakig minden számítógépes tevékenységet továbbít egy németországi IP-címre. A szakértő szerint profi munkáról van szó, mivel olyan képprogramot talált, amilyet amatőr felhasználó képtelen telepíteni. Az ügyet súlyosbítja, hogy  a szoftver a teljes Márki-Zay család számítógépes tevékenységéhez hozzáférhetett.

Azt javasolták a hódmezővásárhelyi polgármesternek, hogy cserélje le a gépét, és olyan operációs rendszert telepíttessen rá, amilyet nehezebb feltörni.

Szombaton a köd feloszlása után inkább csak rövidebb napos időszakok lehetnek, több szűrt napsütésre inkább a középső tájakon és északnyugaton számíthatunk. Estig az északkeleti tájakon, majd később helyenként már másutt is kialakulhat kisebb eső, zápor. A délnyugati szelet pénteken a keleti megyékben, szombaton pedig főként a Dél-Dunántúlon kísérik erős lökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali  12 és 16, északkeleten 8 és 11 fok között valószínű.