Alkotmánybíróság;adózás;Nemzeti Adó- és Vámhivatal;polgári engedetlenség;Szentesi Kálmán;

Illusztráció: Népszava

- AB: nem polgári engedetlenség az adót visszakérni

Ha valaki nem ért egyet a beszedett adók felhasználásával, az nem lehet ok arra, hogy visszakövetelje az adóját, és ha ezért megbüntetik, azzal nem sértik meg a jogait – mondta ki az Alkotmánybíróság (AB), számol be a hvg.hu.

A lap szerint Szentesi Kálmán "adólázadó" ügyében születhetett döntés. Szentesi még 2016-ban írt egy levelet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, amelyben a béréből adó címen levont összeget követelte vissza, mondván az elvesztette közpénzjellegét és ő jobban tudná felhasználni. Szentesit a NAV végül 408 ezer forintra büntette levele miatt, mert alaptalannak találták igénylését. Szentesi emiatt bírósághoz fordult, és magatartását polgári engedetlenségnek tüntette fel.

Ahogy az AB írja a végzésben, a fellebbező érvelése szerint "morális és törvényes lehetősége van arra, hogy megtagadja az adófizetést", mert azt nem arra fordítják amire kellene. Az Alkotmánybírósághoz úgy került az ügy - akár Szentesié, akár nem -, hogy a bíróság nem fogadta el a polgári engedetlenségről szóló érvelést, az érintett pedig fellebbezett.

A döntés szerint nem tekinthető közéleti kérdést érintő véleménynek a hatósághoz címzett jogszerűtlen adó-visszatérítési kérelem, sem a fellebbezés. Szentesi Kálmán korábban egyébként azt mondta, kész akár Strasbourgig is elmenni az igazáért.

A tejes cikk itt olvasható.

Az MSZP szerint méltatlan, hogy a Quaestor bedőlése után három évvel továbbra sem kártalanították teljes mértékben a brókerház károsultjait. Szakács László, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy 2015-ben ezen a napon dőlt be a Quaestor - informál az MTI.