Románia;halál;kanyaró;

- Halálos kanyaró - Újabb gyerekáldozatok Romániában

Újabb két gyermek halt meg kanyaróban Romániában, így ezzel negyvenre emelkedett az országban a ragályos betegség halálos áldozatainak száma - derült ki az országos tisztiorvosi szolgálat (INSP) honlapján pénteken közölt friss összesítésből.

Mindkét áldozat Bákó (Bacau) megyei: egyikük 8, a másik 10 hónapos volt, előbbi kora miatt sem kaphatta még meg a kanyaró elleni első védőoltást. Romániában immár 11 ezer fölé emelkedett az igazolt kanyarós megbetegedések száma a betegség két évvel ezelőtti újbóli megjelenése óta. A héten jelentett 123 újabb kanyarós eset közül 43 Prahova, 28 pedig Bákó megyei - írja az MTI.

Miután a betegség terjedése tavaly ősszel alábbhagyott és a heti megbetegedések száma 50 alá esett, idén ez már az INSP második olyan heti összesítése (a január 12. után), amelyben száznál több fertőzésről és újabb halálos áldozatról közölnek adatokat.

A bukaresti kormány javított az eddig akadozó vakcinaellátáson, és még tavaly a parlament elé terjesztett egy törvénytervezetet, amely különböző megszorításokkal és folyamatos tanácsadással akarja rávenni az esetleg ellenkező szülőket arra, hogy ne tagadják meg a hét legfontosabb oltás beadását gyermekeiknek.

A kétkamarás román parlament szenátusa tavaly októberben csaknem egyhangúlag megszavazta az oltástörvény tervezetét, de a képviselőházban még mindig nem került napirendre. Romániában továbbra is éles vita zajlik az oltások szükségességéről. Sorina Pintea egészségügyi miniszter szerint még mindig mintegy húszezer szülő tagadja meg havonta gyermeke beoltását.

Péntektől jövő keddig szünetel a tanítás Ukrajna minden oktatási intézményében annak érdekében, hogy a fűtéssel spórolva megelőzzék az energiaválság kialakulását az országban - jelentette be Ihor Naszalik energetikai miniszter a kijevi parlament pénteki plenáris ülésén.