Választás 2018;karácsony;miniszterelnöki vita;provokáció;Orbán;

AFP fotó

- "Minden eszközzel igyekszem kiprovokálni az Orbán vitát"

Nyílt levelet írt az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje Orbán Viktornak, amelyben azt taglalja, miért kell kiállnia egy vitára. Karácsony Gergely a Klubrádiónak azt mondta, az elkövetkezendő hetekben minden eszközzel igyekeznek majd kiprovokálni, hogy a miniszterelnök kiálljon. A kormányfőnek kötelessége vitában megvédenie az elmúlt nyolc év kormányzását, pontosan úgy, ahogy ezt ő is elvárta régen Horn Gyulától és Gyurcsány Ferenctől, és ahogy maga is megtette első kormányzása után, 2002-ben – hangsúlyozta Karácsony Gergely, aki szerint Orbán és párttársai az utóbbi időben csak menekülnek a viták elől,  a nagy szavak és még nagyobb plakátok csak gyávaságát, mondandója ürességét leplezik.

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a Klubrádiónak elmondta: addig fogják napról napra provokálni Orbánt, míg kénytelen lesz elfogadni a kihívást. Ha mégsem tenné, azzal beismeri, hogy gyáva, és hazudik a választóknak, mert akinek igaza van, meg is tudja védeni az igazát – fogalmazott Karácsony Gergely. 

update

A viták ideje lejárt - reagált Havasi Bertalan a fentiekre a szokásos kioktató hangnemben. 

Magyarország miniszterelnöke az Országgyűlésben számtalan alkalommal vitatkozott már az ellenzék jelöltjeivel, a viták ideje lejárt, ez most a választók döntésének ideje - mondta a  kormányfő sajtófőnöke az MTI megkeresésére.



Az Unió szerint szervezett csalás eredményeképp létrejött szerződést Lázár János írta alá Orbán vejének érdekeltségével. Igyekezett elébe menni a fideszes vezetésű hódmezővásárhelyi önkormányzat Márki-Zay Péternek: a vasárnap váratlan, ám annál átütőbb győzelmet elérő független Márki-Zay korábban megígérte: kikéri az összes, városra vonatkozó OLAF-iratot.