Tudomány;mogyoróallergia;

Illusztráció: AFP

- Új módszer a mogyoróallergiásoknak

Sikerült megelőzni a mogyoróallergiás reakciókat egy nagy létszámú kutatás során, amelyben a beteg gyerekek napi egy mogyoróliszt-kapszulát szedtek fél éven át, hogy kialakuljon bennük a tolerancia.

A kutatásban majdnem 500, 4-17 éves gyerek vett rész, akiknek annyira súlyos volt az allergiája, hogy akár egy tized szemnyi mogyorótól tüneteik lettek. A gyerekek egy része mogyoróliszt-kapszulát, a másik része pedig mogyorómentes porral, placebóval töltött kapszulát kapott naponta emelkedő adagokban hat hónapon át. 

A teszteket végző, kaliforniai központú Aimmune Therapeutics közlése szerint a gyerekek 67 százaléka képes volt nagyjából két szem mogyorót megenni allergiás reakciók nélkül, míg a placebót kapó gyerekek közül csak négy százalék - számolt be róla a madicalxpress.com. 

Stacie Jones, az Arkansasi Egyetem allergológusa azonban arra figyelmeztetett, senki ne próbálja ki otthon a módszert. "Egyelőre tesztelik az eljárást. Csak tökéletesen biztonságos körülmények között lehet végezni" - mondta Jones, aki tanácsaival segített a kutatóknak. Az eredményeket még nem ellenőrizték független szakértők.

A Vanderbilt Egyetem szakembere, Stacy Dorris - aki nem vett részt a kutatásban - arra hívta fel a figyelmet, hogy a módszer megóvhatja a betegeket a súlyos reakcióktól, de nem jelent gyógymódot. "Nem tudjuk, mi lenne, ha abbahagynák a kapszulák szedését" - tette hozzá. Az új eljárás azt sem eredményezi, hogy a gyerekek úgy ehetnek mogyorót, mintha nem lennének rá allergiásak, csak annyit jelent, hogy 95 százalékuk el tud fogyasztani egyetlen szemet anélkül, hogy reakciókat produkálna - magyarázta Andrew Bird, a dallasi Southwestern Medical Center allergológusa, aki szintén tanácsadóként vett részt a vizsgálatban. 

Fejlett világunk egyik jellemzője, hogy az egész napunkat a kütyüink társaságában töltjük, 8-10 óra számítógép előtt végzett munka után otthon is a képernyő előtt ülünk. A tévhitekkel ellentétben a mai monitorok első generációs társaiknál sokkal biztonságosabbak, ennek ellenére a képernyőhöz kötött munka még mindig komoly megterhelést jelent a szem számára - mondta dr. Munkácsi Györgyi, a Czeizel Intézet szemész szakorvosa.