Tudomány;agyműködés;családok;

Fotó: Shutterstock

- Jómódú családok gyermekeinek fejlettebb az agyműködésük

Minél többet beszélnek egy kisgyermekhez, annál jobban fejlődik az agyműködése és a beszéde. A Der Spiegel című hetilap cikke szerint kanadai kutatók több évi kutatás után arra a következtetésre jutottak: hamarabb és választékosabban beszélnek azok a kisgyermekek, akiknek nemcsak rendszeresen mesét mondanak a szüleik, hanem utána meg is beszélik velük a történeteket.

John Gabrieli, kanadai agykutató és munkatársai megvizsgálták a szociális körülmények hatását is a gyermekek beszédfejlődésére. Megállapították, hogy a nehezebb anyagi körülmények között nevelkedő gyermekek beszéde nehezebben alakul ki, ami tovább nehezíti a helyzetüket az érvényesülésben. Ezt az eredményt azzal indokolták, hogy a szegényebb családokban a szülőknek többet kell dolgozniuk, nem jut annyi idejük a gyermekekre, mint a jobb körülmények között élők esetében.

Egy mutációnak köszönhetően az indianai amish közösség várható élettartama meghosszabbodik.