Tudomány;gén;petefészekrák;

Illusztráció: Shutterstock

- Meglepő: apától is örökölhető a petefészekrák kockázata

Amerikai kutatók megállapítása szerint az apától örökölt X kromoszóma egyik génjének mutációja növelheti a petefészekrák kockázatát - írja az MTI.

Azoknak a nőknek, akiknek családjában több nemzedékre visszamenőleg előfordult rákos megbetegedés, jelenleg lehetőségük van tesztet végeztetni a BRCA1 és a BRCA2 nevű génekben előforduló - a petefészek- és a mellrákkal összefüggő - mutációk kimutatására - írta a BBC News. A PLoS Genetics című folyóiratban publikált tanulmány készítői szerint azonban a petefészekrák kialakulásában több másik öröklött tényező, például az apai eredetű X kromoszóma egyik génjének mutációja is közrejátszhat.

A buffalói Roswell Park Rákkutatóintézet munkatársaként dolgozó Kevin Eng és kollégáinak egyik gyanúsítottja a MAGEC3 gén volt, amely az apától örökölt X-kromoszómán található. A szakemberek szerint az apától - és apai nagyanyától - örökölt génekkel összefüggő petefészekrák korábban jelentkezik, mint az anyától örökölt génekre visszavezethető petefészekrák. "Egy családban, ahol három lánygyermek is petefészekrákkal küzd, nagyobb valószínűséggel játszanak szerepet az örökölt X-kromoszómamutációk, mint a BRCA-mutációk" - mondta Eng. A következő lépés a MAGEC3 gén további tanulmányozása és feltételezett szerepének megerősítése lesz. 

"Ez a tanulmány azt sugallja, hogy a nők egy része nem csupán anyai ágon, hanem éppúgy az apja családján keresztül is örökölheti a petefészekrák kockázatát az újonnan azonosított génmutáció révén" - mondta Catherine Pickworth, a Cancer Research UK brit rákkutató intézet munkatársa. "Ezek az eredmények a jövőben segíthetik azokat a nőket, akiknek a családjában előfordult petefészekrák, hogy jobban megértsék a betegség kialakulásának kockázatát. Ez pedig azért fontos, mert a petefészekrákot gyakran csak késői stádiumban diagnosztizálják, amikor már nehezebb kezelni".

Döntöttek: az összes fának "mennie kell" a Semmelweis utcában.