„Az emberek nem utálják az őszinte zsarnokságot, de ha a zsarnokság emellett még képmutatás és álszenteskedéssel van összekötve, akkor az ember vérének minden cseppje fellázad” - írja Széchenyi István a Blick című könyvében. A legnagyobb magyar azt is kifejti, hogy „az emberek nem gyűlölik az önkényt, de undorral és keserűséggel tölti el őket, ha azt mondják nekik, hogy van szabadsajtótok, pedig nem igaz: a legszelídebb vért is mérges anyagokkal fertőzi meg”. Széchenyi mindig fellépett a képmutatás, az álszenteskedés ellen, az igazság feltárására törekedett. A Politikai programtöredékekben hangsúlyozza, hogy „a magyar haza soha sem volt kitűnő férfiak híjával, azonban mindig szűkölködött olyanokban, kik a nemzet számára lobbantják az igaz szót”.
Az Akadémia igazgató tanácsának 1858-ban írt levelében rámutat arra, hogy „a legcifrább szavaknak sincs hitele ott, hol a tények az ellenkezőjét bizonyítják”. Sajnos a jelenben a tények csak másodlagos szerepet játszanak sok ember számára, a legcifrább szavakra jobban figyelnek. Az ellenzéknek nem csak az a feladata, hogy az igazságot feltárja, közreadja, : érdemes megszívlelni a Hitelben írt gondolatot is: „Ha valaki egy szinte olyan világos igazságot, mind kétszer kettő négy, rekedt, vagy gyenge szóval hirdet, tán senki sem hiszi, mert senki se fogja hallani: de azon igaz szó, mely derekasan hangzik, előbb utóbb elfogadásra talál”. A jelenben azonban szükség van érzelemgazdag politizálásra is. Ha ez valóra válik, akkor „az igazság végre legyőzi a hatalmat”.
„Az emberek nem utálják az őszinte zsarnokságot, de ha a zsarnokság emellett még képmutatás és álszenteskedéssel van összekötve, akkor az ember vérének minden cseppje fellázad”
