Lehetett volna áprilisi tréfa is: 2014-ben írta meg a boldog emlékű vs.hu orosz sajtóforrásokra hivatkozva, hogy Moszkvában aláírták a paksi hitelszerződést. A magyar illetékesek nem tartották fontosnak, hogy tájékoztassák róla a hazai közvéleményt – a titkolózás okát napról napra jobban értjük. Az elsőként oroszul nyilvánossá vált szövegből nemcsak az 5 százalék körüli (akkor viszonylag kedvezőnek tűnő, a magyar állam mai kamatkondícióihoz képest drasztikusan magas) kamatfeltételek tűntek ki, hanem az is, hogy a hitel más szempontból sem lesz olcsó: rendelkezésre tartási jutalékot kell fizetnünk érte, 2026. márciusában akkor is el kell kezdenünk a törlesztést, ha addig az elköltött pénzből semmi sem épült föl, ami áramot termelhetne. És a szerződés gyakorlatilag felbonthatatlan.
Ez utóbbit a kormány több alkalommal igyekezett cáfolni. Lázár János (Süli János, a paksi tárca nélküli miniszter hivatalba lépéséig az illetékes tárcavezető) például egyrészt azt állította, hogy talán föl sem vesszük az orosz hitelt, ha találunk kedvezőbb finanszírozást a piacon, másrészt pedig az előző mondást azzal pontosította, hogy a magyar kormány minden hitellehívás előtt megvizsgálja a pénzpiaci lehetőségeket, és ha van olcsóbb hitel, akkor minden esetben azt fogja választani.
Gyanúra csak az adott okot – már a kormánytagoknak az igazmondáshoz fűződő viszonyán túl –, hogy magában a hitelszerződésben egyetlen szó sem esett a felmondási („nem lehívási”) opcióról. Arról pedig több millió magyar embernek vannak közvetlen, személyes tapasztalatai, hogy azok az ügyfélbarát lehetőségek, amelyek nem szerepelnek definitíven a banki szerződés szövegében, a valóságban nem léteznek.
Azzal, hogy a kormány haladéktalanul előtörlesztette az 5 százalékos kamattal fölvett orosz hitel első részletét (vélhetően 2 százalék körüli kamatú piaci hitelből), két dolgot demonstrált. Nemcsak azt bizonyította be, hogy nem szorul rá az ország a jelentős politikai kockázatú orosz kölcsönre, hanem azt is, hogy nincs kibúvó az előnytelen hitelkontraktus alól. Azt ugyanis szintén sokmilliónyian tapasztalhatták már, hogy a hitelkiváltás nem olcsó mulatság. Lehet racionális magatartás egy drága hitelt egy olcsóbb kölcsönből előtörleszteni, de csak akkor, ha nincs más választás. (És messze nem csak annyiba kerül, mint mennyi az olcsó kölcsön kamata, mert a drágább forrást biztosító bank sem bolond, nem fog önként lemondani a hitelszerződésbe épített profitjáról.)
A kormányzati szándék az előtörlesztéssel nyilván más volt – majd megtudjuk a mai Magyar Időkből, hogy mi, de vélhetően annak fölmutatása, hogy pénzügyileg mennyire potens a jelenlegi országvezetés. Ám a fegyver visszafelé sült el, és most, hogy oszlik a füst, mindenfelé csak hazug politikusokat látunk.
Lúzerek – mondhatnánk, ha a valódi vesztesek nem mi volnánk. A terheket (a drágább kamatot, az olcsóbbat, meg a szintén nem csekély rendelkezésre tartási jutalékot) mi fizetjük, a titokban megkötött paksi szerződések összes többi járulékos veszteségével együtt.
