Lengyelország;Duda;

Andrzej Duda szignója kell a törvény erőre emeléshez FOTÓ: AFP/LUIZ RAMPELOTTO

- Duda elnök aláírására várnak

A lengyel szenátus is megszavazta a több országban is felháborodást keltett holokauszttörvényt. A parlament felsőháza csütörtökre virradóra 57 igen és 23 nem szavazat, illetve két tartózkodás mellett fogadta el a jogszabályt. Ez kimondja: büntetőjogi felelősségre vonás indulhat azon lengyelekkel és külföldiekkel szemben, akik a nácik által elfoglalt Lengyelországon működtetett táborokat „lengyel koncentrációs táboroknak” minősítik. Aki megszegi a törvényt, azt pénzbüntetésre, vagy akár három éves börtönbüntetésre is ítélhetik. A jogszabály akkor emelkedhet törvényerőre, ha Andrzej Duda államfő is jóváhagyja azt. Egyelőre nem lehet biztosan kijelenteni, hogy ellátja majd kézjegyével, úgy fogalmazott ugyanis, hogy alapos elemzésnek veti majd alá.

A bírálók szerint a törvény pontatlanul fogalmaz, s lehetővé teszi a kormányzat számára, hogy fellépjen azokkal szemben, akik a lengyelek zsidókkal szembeni bűncselekményeit firtatják. David Silberklang, a Jad Vasem holokausztmúzeum korábbi történésze szerint antidemokratikus törvény született, melynek célja „a történelem átírása”. A varsói kormány tagadja a vádakat, s azt állítja, szándéka csak „Lengyelország hírnevének megvédése” volt. Az izraeli kabinet a múlt hét végén tiltakozott a jogszabály ellen. Benjamin Netanjahu miniszterelnök azt közölte, nem lehet tagadni a holokausztot. Szerdán az Egyesült Államok külügyminisztériuma is aggodalmát fejezte ki a törvény miatt. Heather Nauert, a Fehér Ház egyik szóvivője pedig azt közölte, félő, hogy a jogszabályt a szólásszabadság korlátozására használják fel. Egyben úgy vélte, csorbíthatja a történelmi vita szabadságát.

Lengyelország érdeke a történelmileg igazságtalan támadások elleni védekezés, valamint az is, hogy minél gyorsabban megegyezésre jusson Izraellel - jelentette ki az MTI közlése szerint a lengyel miniszterelnök-helyettes. Jaroslaw Gowin - aki tudományos és oktatásügyi miniszter is - a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízióban az amerikai kifogásokra reagálva leszögezte: Lengyelország a törvénytervezet vitája közben akaratlanul egy nagy nemzetközi konfliktusba keveredett.

Míg a brit fiatalok nehezen találnak megfizethető ingatlant, addig luxusotthonok ezrei várnak vevőre. Hiába, a Brexit elriasztotta a többségüket.