Történelmi csúcsra emelkedett a munkaerőhiány Magyarországon a feldolgozóipari cégek körében: 88 százalékuk legalábbis - az Európai Bizottság Portfolio által idézett felmérése során - a szakemberhiányt jelölte meg, mint a termelését korlátozó legfőbb akadályt. Az építőipari cégek kétharmada véli úgy, ha több dolgozója lenne, tudná bővíteni termelését. A szolgáltató cégek kevésbé, egyharmad arányban érzékelik a munkaerőhiányt. A felmérés szerint a régióban Magyarország küzd leginkább munkaerőhiánnyal: míg a legtöbb országban a cégek harmada, fele tartja problémának a munkavállalók hiányát, addig Magyarországon közel 90 százalékos az arány. Vagyis majdnem minden cég küzd ezzel a gonddal.
A szakképzett munkaerő hiányát jelző felmérések az utóbbi években egyre romló helyzetről számolnak be: a Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) konjuktúra vizsgálatai során 2011-2013-ban még csak minden tizedik cég említette a szakemberhiányt, 2014-ben már minden ötödik panaszkodott erre, 2015-re 27, 2016-ra 36, 2017-re 38 százalékra nőtt a toborzási nehézségekkel küzdő cégek aránya.
A munkaerőhiánnyal kapcsolatos vállalati jelzéseket ugyanakkor számos okból óvatosan kell kezelni - figyelmeztet Köllő János és Varga Júlia a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének nemrég megjelent Munkaerőpiaci tükör 2016 címet viselő átfogó tanulmánykötetében. Például azért, mert azok a vállalatok is panaszkodnak, ahol kevés ember hiányzik. Az iparvállalatok 80 százaléka említette például 2016 végén a munkaerőhiányt, mint problémát, ám az ugyancsak tőlük származó adat szerint az összes állás mindössze 2 százaléka volt betöltetlen. Emellett ugyanaz az üres munkahely a gyors fluktuáció miatt meghatározott időn belül több helyen is megjelenhet.
Az „Ön vállalatánál hány fő hiányzik?” típusú kérdéshez ráadásul ritkán teszik hozzá, hogy hány forintért is hiányoznak ezek az emberek, és vajon ugyanennyien hiányoznának-e a jelenleginél magasabb bérszinten is? – mutatnak rá a szerzők a hazai munkaerőpiac egyik legneuralgikusabb pontjára, a bérkérdésre.
A tanulmánykötet egy másik fejezetében Köllő János, Reszegi László és Tóth István János ezért azt is megvizsgálta: a hiányhelyzetek hogyan hatottak az adott cégeknél a béremelésekre. Nem meglepő módon az látszik, hogy a piaci szint alatt fizető vállalatoknál gyakrabban fordul elő munkaerőhiány - különösen igaz ez a képzett dolgozóikat piaci bérszint alatt foglalkoztató vállalatokra. Kiderült ugyanakkor az is, hogy a 2015-ben jelzett hiánypanaszok 2016-ban egyetlen esetben sem vezettek gyorsabb tényleges béremelkedéshez a hiányhelyzeteket nem jelző vállalatokhoz képest.
A szerzők ugyanakkor megjegyzik: a toborzási nehézségekkel szembesülő vállalatok egy része béremelés helyett valószínűleg más eszközökkel próbálja enyhíteni a hiányt. A kevéssé termelékeny, a bérek emelésére képtelen cégeket az esélytelenség könnyen terelheti a „szürke” megoldások felé: ez széles vállalati kört érinthet. A hazai tulajdonú vállalatoknál a hatékonyságot mérő egy főre jutó hozzáadott érték a külföldi tulajdonú cégekhez képest feleakkora a feldolgozóiparban, és 60 százalékkal marad el az építőiparban valamint az információs-kommunikációs szolgáltatásokban.
Ezek a vállalatok nehezen tudnak bért emelni a vállalat továbbélésének kockáztatása nélkül. Ha viszont nem teszik, akkor az alacsony termelékenységből fakadó hátrányok tovább fokozódnak, a termelékenyebb cégek munkaerő-elszívó hatása növekszik. Egy ilyen cég nagy eséllyel nyúl jogsértő, szürke- vagy fekete bérezési megoldásokhoz. Számos helyen például nem teljes bérre jelentik be a dolgozót. Hivatalosan részmunkaidős az állás, a valóságban teljes: a különbség zsebbe megy. Ez gyakori jelenség a kereskedelemben, a vendéglátásban és a szállodaiparban. A túlórákat gyakran más címen fizetik ki, mivel az kétszeresen drága lenne. Ezeknek a kifizetéseknek a forrása vagy a számla nélküli értékesítés bevétele, vagy az anyag vagy szolgáltatásszámla beszerzése, jobb esetben az osztalék. Az elemzés valószínűsíti, hogy a hiányhelyzetek szaporodásával ez a fajta jogkerülő magatartás erősödni fog a gazdaság kevéssé termelékeny szegmenseiben.
