Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Ez olyan, mintha azt mondanám: "korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat". A haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, nem. A haza mi vagyunk, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltunkban. De úgy látom és tapasztalom, hogy a legtöbben mostanában inkább az "államszeretetről" tesznek bizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni semmit.
A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. De a NER állama ad finom stallumot, csecse fityegőket a kabátra, príma koncot, ha ügyesen szolgálunk, ha férfiasan, kidüllesztett mellel megvalljuk a világ előtt, hogy szeretjük. Az én szememben éppen ezért minden államszeretet gyanús. Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Gondoljunk erre, amikor a mellünket verjük!
