Emlékeznek még a Bagdadi tolvajra? Az 1940-es amerikai mesefilmben ajándékozza meg Dzsaffar a mechanikus játékszerkezetek varázslatában élő baszrai szultánt egy hatkarú, ezüst bajadér halálos ölelésével, mert nem hajlandó a gonosznak adni a lányát.
Lássuk a mese valóságát. Nincs ez a kormány betojva a választások előtt. Sőt: a jövőt tervezi, hogy a látszat-parlament többségét ismét megszerezve kiteljesítse a kötcsei "centrális erőteret". Benne a kulturkampfot is, amelyet lezárva létrejöhet a homogén kulturális tér.
A "létező szocializmus” támogat, tűr, tilt szentháromsága teazsúr volt ahhoz képest, ami itt készül. Ünnepeljük tiszta szívvel a magyar filmek sikerét Andy Vajna nemzetközi kirakatában, és hunyjunk szemet afölött, hogy belső használatra szennymédiát üzemeltet. Forduljunk el, ha vegetáló alternatív színházat látunk. Hagyjuk morális vitába merülni az ellenzék mérvadóit, hadd darálják egymást azon, mocskosak leszünk-e, ha élni akarunk, és a Magyar Művészeti Akadémiától kérelmezzük az állami mézesmadzag nyugdíj-kiegészítést, legitimálva egyben az egész rendszert. Hagyjuk szó nélkül az Előretolt Helyőrség Íróakadémia sok száz állami milliójának termőre fordulását a megyei lapok hétvégi, 260 ezres egyenruhás irodalmi mellékleteiben a háttérben mosolygó Mészáros Lőrinccel, a Népszabadságot és a vidéki nyilvánosságot felzabáló Mediaworksszel. Várjuk ki, amíg "kiugrasztják a bokorból" az évtized regényét. Nádas Péter helyett az új Wass Albertet, Tormay Cécile-t. Hagyjuk, hadd járassa le önmagát az ellenzéki sajtó mindig a másik kormányhirdetéseit vizslatva. Öljünk le visszamenőleg tízmillió magyart, mert élni akart a Kádár-rendszerben. Csak hogy a végén ráébredjünk: a mai rendszer egésze rothadt és rohaszt meg valamennyiünket.
Kúsznak körénk a mennyei boldogságot ígérő bajadér karjai.
Szombaton közöltük: újságírókamara létrehozását „katalizálja” a tagjaikat felekezeti alapon képviselő katolikus és protestáns újságíró szervezetekkel Szöllősi György, a kormányfő házi tollforgatója, Puskás Öcsi-mindenes, a Nemzeti Sport főszerkesztője. Nem egy puha MMA készül itt, hanem Horthy Miklós virtigli Sajtókamarája - jönnek majd a színészek is -, amely kizárólagos jogokat ad azoknak, akik tagjai lesznek. Azoknak, akik megfelelnek az elvárásoknak, „bizonyos képzettségnek, tapasztalatnak”, azoknak, akik elfogadják a kamara (a hatalom) szakmai és etikai szabályait. Nem is csak a skriblereket ölelik majd keblükre mindenféle kedvezménnyel, hanem a kiadókat kizárólagos jogokkal, hogy csak kamarai tagokat alkalmazva nyomhassák lapjuk fejlécére az állami minőség pecsétjét. A nyilvánosság független szolgái, a hatalom őrkutyái pedig vagy a kocsi hátsó ablakában bólogatva adják el magukat és azt, amit szolgálniuk kellene, vagy kiszorulnak a nyilvánosságból. A nyilvánosság pedig a hatalom ellenőrzéséből, hogy a kormány virtuális világában találja magát. A választásokig most majd jegelik a „kiforratlan, társadalmi, szakmai vitára váró" - ugyan már! - terveket.
A hajdani pávatáncosból ezüst bajadér lett. Rejtett tőréről alig beszél valaki.
