sztrájk;Bosch-gyár;

- Sztrájk a hatvani Bosch-gyárban

Két órás figyelmeztető sztrájkot tartanak szerda délelőtt a Robert Bosch Elektronika Kft. hatvani üzemében. A több mint 6000 munkavállalót foglalkoztató gyárban a Hatvani Autóelektronikai Dolgozók Független Szakszervezete (HADFSz) azért szervezte meg a munkabeszüntetést, mert 15 százalékos bérkövetelésük ellenére a cég vezetése egyoldalúan csak 8 százalékkal emelte az év elején a béreket.

A 20 százalékos szervezettségű érdekvédelmi szervezet alelnöke, Janik Tamás a Népszavának elmondta, a munkavállalók tárgyalási pozícióját erősítheti, hogy a térségben több nagyberuházás is megvalósult, mint a Thyssen-Krupp, az Apollo Tyres, Hama, és magasabb béreket kínálva keresik a jól képzett szakembereket. A megegyezést nehezítheti viszont, hogy 2017. elején új vezetők vették át az irányítást a gyárban. Az elmúlt 20 évben a hatvani üzemben még soha nem volt sztrájk - jegyezte meg Janik Tamás.  

Lekerült nyolc ország kedden az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, korábban még tizenhét államot tartalmazó feketelistájáról, amelyet kevesebb mint két hónappal ezelőtt hagytak jóvá.