Ennyire nehéz rendkívüli kongresszusra talán maga Martin Schulz, a német szociáldemokraták elnöke sem számított. A taggyűlésen ugyanis kis híján a nagykoalíció elutasítói kerültek többségbe. A küldöttek arról szavaztak, zöld utat adnak-e a nagykoalíciós tárgyalások számára. A szavazáson azonban nem lehetett megállapítani egyértelmű többséget, ezért az arra illetékes bizottságnak meg kellett számolnia, hányan voksoltak igennel és nemmel. Végül 362-en támogatták Schulz indítványát és 279-en ellenezték azt, ami azt jelenti, hogy már a héten megkezdődhetnek a tényleges koalíciós tárgyalások.
Martin Schulz a kongresszuson többször is érvelt a megbeszélések megkezdése mellett. Azt közölte, nem fordulhat elő többé az, hogy a kormányzati együttműködés során az uniópártok ne vegyék komolyan a szociáldemokraták feltételeit. „Nem toleráljuk többé a szerződésszegést” – közölte. Azt állította, hogy a koalíciós egyeztetéseket követő megállapodás sikeres volt az SPD számára, s több fontos eredményt értek el. A tényleges koalíciós tárgyalásokon pedig mindent elkövetnek azért, hogy „jó lelkiismerettel nézhessünk szembe a párt tagjaival”. Azt is kiemelte, mindenképpen el kell kerülni az előrehozott választást és meg kell ragadni a mostani lehetőséget.
Észak-Rajna-Vesztfália 144
Alsó-Szászország 81
Bajorország 78
Hessen 72
Rajnavidék-Pfalz 49
Baden-Württemberg 47
Saar-vidék 24
Schleswig-Holstein 24
Berlin 23
Hamburg 15
Brandenburg 10
Bremen 8
Türingia 7
Szászország 7
Szász-Anhalt 6
Mecklenburg-Elő-Pomeránia 5
Szavazati jogú elnökségi tagok 45
Martin Schulz ígéretet tett arra, hogy a tényleges koalíciós tárgyalásokon javít azokon a feltételeken, amelyeket az előzetes koalíciós megállapodás során dolgoztak ki. A pártból ugyanis többen bírálták a pártelnököt, mondván: kevés eredményt ért el. Elsősorban Kevin Kühnert, az ifjú szociáldemokraták vezetője volt a nagykoalíció folytatása ellenzőinek leghangosabb képviselője, aki beszédében kiemelte: semmi sem köti össze az SPD-t a CDU/CSU-val. „Ha nemet mondunk, az új kezdetet jelent” – hangoztatta. Schulznak a kongresszuson mindenképpen szót kellett ejtenie a megállapodás egyes pontjainak újratárgyalásáról, mert két befolyásos tartományi szervezet, az észak-rajna-vesztfáliai és a hesseni szociáldemokraták ezt a feltételt szabták ahhoz, hogy támogassák a nagykoalíciós tárgyalások megkezdését.
Túlzás lenne azt állítani, hogy a küldöttek nagy lelkesedéssel hallgatták volna a pártelnök beszédét, s feltűnő volt, hogy a nagykoalíció ellenzői nem egyszer nagyobb tapsot kaptak, mint azok, akik az uniópártokkal való együttműködést támogatták. Fontos volt ugyanakkor Schulz számára, hogy a párt egyik legnépszerűbb politikusa, Olaf Scholz hamburgi polgármester kiemelte: az SPD nem félhet a kormányzástól. A kongresszuson több önkritikus felszólalás is elhangzott, Katarina Barley családügyi miniszter úgy vélte, az emberek nem érzik, hogy számíthatnának az SPD-re.
A pártban mindenképpen változásokra lesz szükség. A közvélemény-kutatási adatok egyenesen ijesztőek, egy hónap alatt is csökkent az SPD népszerűsége. Ennek az is oka lehet, hogy a pártvezetés sugalmazása ellenére az emberek azt érzik: az előzetes koalíciós megállapodással nem a szociáldemokraták, hanem az uniópártok jártak jobban. A megkérdezettek 29 százaléka szerint a CDU érdekei érvényesültek, s mindössze 9 százalék látta úgy, hogy az SPD-é.
Az is kérdés, mi lesz Martin Schulz sorsa, képes lesz-e túlélni a következő időszakot. A Kantar Emnid felmérése szerint a németek mindössze 28 százaléka bízik abban, hogy Schulz képes lesz új alapokra helyezni a politikai erőt. Majdnem minden második megkérdezett (48 százalék) annak a véleményének adott hangot, hogy erre a szerepre alkalmasabb lenne Schulz elődje, Sigmar Gabriel külügyminiszter.