szél;Amszterdam;Schiphol;járat-felfüggesztés;

Hiába várakoznak - AFP fotó

- Leállt a Schiphol repülőtér Amszterdamban

Minden csütörtöki járatot felfüggesztettek a viharos erejű szél miatt az amszterdami Schiphol repülőtéren, a holland vasúttársaság pedig leállította a vonatközlekedést az egész országban- informál az MTI.

A légikikötő tájékoztatása szerint további értesítésig mind a 260 járatot felfüggesztették az akár 140 kilométeres sebességű széllökések miatt. A KLM holland nemzeti légitársaság már korábban bejelentette, hogy törli a mintegy 220 csütörtöki járatát, miután a meteorológiai szolgálat kiadta a legmagasabb fokú riasztást az ország nagy részére.

A holland vasúttársaság leállította a vonatközlekedést az egész országban, és a közutakon is forgalmi káoszt okozott az extrém időjárás. Érkeztek hírek kisebb, személyi sérüléssel nem járó balesetekről is. Helyi sajtójelentések szerint az erős szél Belgiumban is komoly károkat és közlekedési zavarokat okozott, a genti kikötőt ideiglenesen le is kellett zárni.

Az ország északi részén reggel elrendelték a második legmagasabb szintű riasztást az erős széllökések miatt. Brüsszelben számos parkot bezártak, illetve több vonalon is leállították a villamosközlekedést. A szél országszerte fákat csavart ki, érkeztek jelentések letört ágakról, amelyek vezetékeket szakítottak le, épületeket és kerítéseket rongáltak meg, több helyen forgalmi akadályt okozva.

A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren egyelőre zavartalan a forgalom, a charleroi-i légikikötőben azonban rövid késésekre lehet számítani.

Ötvenkét ember bennégett egy buszban, miután a jármű egyelőre ismeretlen okokból lángra kapott az északnyugat-kazahsztáni Aktyubinszki terület egyik főútvonalán - írja a 24.hu.