Publicisztika;zaklatás;Catherine Deneuve;Metoo;

ANNE-CHRISTINE POUJOULAT / AFP

- Zaklatási botrány - Deneuve furcsa bocsánatkérése

A francia színésznő "bocsánatkérő" nyílt levélben fordul azokhoz, akik a szexuális erőszaktevők pártfogásával vádolták meg az elmúlt napokban.

Catherine Deneuve nyílt levelet írt azután, hogy indulatok kereszttüzébe került egy korábbi, a #Metoo kampány, vagyis a szexuális zaklatás ellen indított nemzetközi mozgalommal szembeni állásfoglalás aláírójaként. Állításuk szerint túl messzire ment a közelmúltbeli botrányokból kinőtt kezdeményezés - számol be az Euronews. A francia színésznő, akit többen is azzal vádoltak meg, hogy az erőszaktevők pártjára állt, visszautasítja ezt, mondván: nem ez áll abban a nyílt levélben, amelyet aláírt. 

Catherine Deneuve kiemelte, döbbenten áll a cenzúra ilyen szélsőséges fajtája előtt, és aggódik a régi nagy mesterek remekműveiért. Megemlítette De Sade márkit, Leonardo da Vincit, Gauguint, akiknek bőven lett volna mit a szemükre vetni. A művészvilág megtisztítása jogcímén vajon milyen sors vár majd az ő alkotásaikra - teszi fel a költői kérdést a színésznő a nyílt levelében, amelyet a Le Monde-hoz juttatott el.

A konkrétan megfogalmazott vádra Deneuve annyit írt: nem dolga, hogy ítéletet mondjon a szóban forgó férfiak fölött, és amúgy sem sajátja az ítélkezés. Az kétségtelen, tette hozzá, hogy kénytelen elhatárolódni némely további aláírótól, akik későbbi nyilatkozataikban elferdítették az eredeti üzenetet. 

Catherine Deneuve kijelentette, ha félreérthető volt, megköveti az áldozatokat, de csakis őket. Azok pedig, akiknek kapóra jött, hogy kiállhattak mellette az elmúlt napokban, azt üzeni, hogy se a hálájára, se a barátságára ne számítsanak.

Ilyen tehát egy bocsánatkérés Deneuve-módra.

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége, hamis tanúzás vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy hivatásos tűzoltó és három társa ellen – írja a Lánglovagok a Somogy Megyei Főügyészségre hivatkozva. Az Ózdi Járási Ügyészség is egy halálos fakivágás ügyében emelt vádat.