Makó;Lázár;Makovecz;

- Makó-vecz várost vizionál Lázár János

A Hagymatikum bővítése után új szállodák építése lehet a következő beruházás Makón - mondta szerdán délután Lázár János miniszter, amikor megnézte, hogy a fürdőben hol mi fog épülni – a Délmagyar tudósítása szerint.

– A mostani fejlesztéssel nyereségessé válhat a makói Hagymatikum – ezt mondta többek között Lázár János miniszter, amikor Farkas Éva Erzsébet polgármester és Makovecz Benjámin, a Makona Tervezőiroda vezetőjének társaságában bejárta a tervezett beruházás helyszínét.

A Makovecz Imre tervei alapján 6 esztendeje épült fürdő 9,5 milliárdos kormányzati támogatást kapott, amiből családi és élményrészleg, három fedett csúszdával ellátott csúszdatorony, napozóteraszos nyári öltöző és ételudvar, valamint sportuszoda épül.

Lázár arról is beszélt, hogy a kormánynak fontos a Makovecz-örökség. Makó az itteni épületeivel Makovecz-várossá vált, és a korábban asztalfiókban maradt tervek megvalósítására szánt központi támogatások közül a Hagymatikum bővítése részesült a legnagyobb támogatásban.

Lázár és idegenforgalmi szakemberek is úgy hiszik, ezzel a beruházással Makó az elkövetkező évtizedekre komoly turisztikai célponttá válhat. Így a Magyar Turisztikai Ügynökség kiszámolta, akár ezer újabb szállodai férőhely megteremtésére is szükség lehet egy következő beruházás keretében.

A teljes népesség mindössze egyötöde ért egyet azzal, hogy a határon túl élők is voksolhatnak a parlamenti választáson – ez derül ki a Republikon Intézetnek a 24.hu megbízásából készült felméréséből.