MSZP;kongresszus;február;

- Februárban tart kongresszust az MSZP

Február 10-én tart kongresszust az MSZP - közölte az ellenzéki párt szóvivője kedden az MTI-vel. Budai Bernadett elmondta, a kongresszus dönt a miniszterelnök-jelöltről, aki várhatóan Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, kormányfőjelöltje lesz.

Hozzátette: február 10-én határoznak a más pártokkal, például a Párbeszéddel és a civil szervezetekkel való választási megállapodásról is. Február 10-én véglegesítik a párt országos listáját.  A szóvivő azt mondta, a kongresszus hagyja jóvá a párt Tegyünk igazságot! című választási programját.  Az MSZP eredetileg decemberben tartotta volna kongresszusát. December 2-án Molnár Gyula pártelnök azt mondta, kongresszusukat "átalakították" egy programbemutató választmányi üléssé, a kongresszust pedig majd akkor tartják meg, amikor ahhoz minden személyi feltétel adott lesz.