Sosem szerettem különösebben a Szilvesztert, de öt éve egyenesen utálom. 2012 őszén került hozzánk a kutyánk, egy olyan háztartásból – befogadás útján –, ahol a gazda egészségügyi okokból már nem tudta tovább vállalni a tulajdonosi teendőket. Három jószág sorsáról kellett gondoskodni, nekünk egy golden retriever jutott – a világ legrendesebb kutyája, de rettenetesen fél a petárdáktól. Más „hibája” nincs: soha nem tesz kárt semmiben, őrzi a házat, betartja a szabályokat, de az év utolsó napján kivetkőzik magából a félelemtől, és mi, bárhogyan is szeretnénk, nem tudunk rajta segíteni. Búcsúztattuk már az évet Budapesten és vidéken, kis és nagy településen, de a petárdák elől nem lehet elmenekülni: a kutya a következő, meg az azután következő Szilvesztert is végig fogja szenvedni, remegve, nyáladzva, az asztal alá bújva, rágva, morogva, menthetetlenül. Neki az a nap a kínzás napja, és kutyák, macskák (meg állattartók) százezrei/milliói járnak hasonló cipőben.
Természetesen én is olvasgattam a vonatkozó fórumokat, fejből tudom idézni a többségi véleményt, miszerint azt az egyetlen napot igazán kibírhatják (kibírhatjuk), nehogy már az ebek fontosabbak legyenek, mint a petárdázni vágyó emberek. Csakhogy ez – ha az állatok jogait valóban jogként értelmezzük – nem így működik. Ha az állatvédelmi törvényben az van, hogy „az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége”, meg az is, hogy „az állatnak tilos indokolatlan vagy elkerülhető fájdalmat, szenvedést vagy sérülést okozni”, akkor ez mindig érvényes, egyetlen sor sem utal arra a jogszabályban, hogy bizonyos rendelkezéseit csak 364 napon keresztül kell komolyan venni. Mint ahogy a szintén törvényileg tiltott gyilkolást, rablást vagy hivatali hatalommal való visszaélést sem teszi szabaddá egyetlen napra sem a szokásjog.
Elnézést kérve mindenkitől, aki úgy érzi, hogy a robbantgatás hozzátartozik az évkezdethez: ha a saját törvényeinket komolyan vesszük, a petárdázást be kell tiltani.
