szélsőjobb;bíróság;Románia;Trianon;Kárpátia;

Forrás: Facebook, a zenekar oldala

- Nemkívánatos személy Romániában a Kárpátia énekese

A marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen 9 ezer lej (630 ezer forint) pénzbírság kifizetésére kötelezte, és három évre eltiltotta a romániai fellépésektől Petrás János Lászlót, a Kárpátia rockegyüttes énekesét. 

A 2017. december 27-én kimondott ítéletről a Csíki Hírlap számolt be, ezt szemlézte az MTI. A bírósági ítélet szerint az énekes az "emberiesség elleni bűntettekért felelős személyek kultuszát, vagy fasiszta, rasszista, idegengyűlölő eszmék terjesztését" tiltó törvénycikket sértette meg, és tettét nagy nyilvánosság előtt követte el.

A román legfelsőbb ügyészség 2015 decemberében emelt vádat Petrás ellen, aki a Kárpátia 2014. június 6-i csíkszeredai koncertjén az előadott dalok szövegével és a közönséggel folytatott párbeszéddel "felingerelte a hallgatóságot, "hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerősítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított". 

Az ügyészség szerint a koncerten elhangzott dalokkal Petrás harcra hívta a magyarokat a Magyarországtól elcsatolt területek visszaszerzésére a Krím-félszigeten érvényesített orosz modell alapján. Ugyanakkor fegyveres harcra szólított, hevesen vitatta a trianoni békeszerződés előírásait, elnyomóknak és bocskorosoknak minősítette a románokat. 

A csíkszeredai bíróság tavalyi elsőfokú ítéletének indoklásában az áll, hogy az ügyészség idegengyűlölő, fasiszta, rasszista jellegű csoport létrehozásával is vádolta az énekest, de a bíróság ezt a vádpontot nem találta bizonyítottnak. 

Petrás szerint minden magyarnak joga van kifejteni véleményét Trianonról, a háborús dalokban pedig a magyar katonák hősiességét magasztalták. A zenész úgy értékelte, hogy az elveszített területeket békés eszközökkel lehet visszaszerezni, a harcra való hivatkozás metaforikus jellegű. A "Te bujdosó székely" című dalról azt mondta, hogy ez egy 1920-ban keletkezett népdal, nem az együttes szerzeménye, és ezzel nem a románokat akarta megsérteni, az eredeti szöveget adták elő.