BKV;pénz;műláb;madárpók;

Fotó:Tóth Gergő

- Hihetetlen - 8 millió forintot hagytak idén az utasok a BKV járatain

Több mint nyolcmillió forintot hagytak idén az utasok a BKV járatain. Még megdöbbentőbb, hogy csaknem kétmillió forintért senki sem jelentkezett - írja a penzcentrum.hu. A Polgári Törvénykönyv rendelkezése szerint a BKV 3 hónapig őrzi meg a talált tárgyakat - ez esetben a pénzt - és ha ezután sem jelentkezik érte senki, akkor azt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kapja meg, vagyis az államé lesz.

Nem csak pénzt, de műlábat, műfogsort, síléceket, gördeszkát, rollert, squashütőt, szaxofont, hegedűt, gitárt, fuvolát hagytak az emberek a buszokon, vonatokon, villamosokon, metrókon. De találtak közepes méretű hangfalat, mikrofont, komplett szerszámtáskát, kenyérpirítót, sőt madárpókot is.

Azokért a tárgyakért, amikért senki sem jelentkezik a törvény lehetőséget biztosít azok értékesítésére. Ha valaki az után jelentkezik, hogy a BKV már túladott az elveszett tárgyán, akkor az értékesítésből befolyt összeget kaphatja vissza. Ha senki nem jelentkezik, akkor a talált holmik értékesítéséből befolyt vételár a magyar államot illeti meg.

Az egyéves időtartam lejártát követően az értéktelen és nem értékesíthető dolgokat leselejtezi. Azokat a hivatalos iratokat amiért nem jelentkeznek, a kiállító hatóságnak küldik el.

Mit tegyünk, ha pénzt találunk?
Azzal kapcsolatban, hogy mi a teendő, ha pénzt, mobilt, táskát, vagy bármit találunk az utcán, a törvény szerint a megtaláló köteles a talált tárgyat nyolc napon belül az elvesztőnek, tulajdonosának, vagy a találás helye szerint illetékes jegyzőnek átadni. Ekkor nyilatkozatot kell tenni arról, hogy a megtalált pénzre vagy tárgyra később igényt tartunk-e. Ez azért fontos, mert a talált pénzt három hónapig kell megőrizni, és ha nem derül ki, hogy kié volt, akkor a három hónap múlva az összeg a megtalálót illeti.

Szinte az egész országot maga alá gyűrte a Fidesz, de akadnak községek és városok, ahol a demokratikus ellenzék irányít. Vajon miként boldogulhat egy NER-en kívüli polgármester és települése? Sorozatunk következő állomása Nógrádszakál.