hulladék;oktatás;szakképzés;gimnáziumok;

Érettségi egy budapesti gimnáziumban. FOTÓ: Molnár Ádám

- Egyre népszerűbbek a gimnáziumok

Az elmúlt évekhez hasonlóan a 2017/2018-as tanévben is rekordot döntött a gimnáziumba járó diákok aránya a kormány szándékai ellenére – derül ki a Magyar Nemzet összesítéséből. A KSH pénteken publikálta az idei tanévre vonatkozó legfrissebb adatokat, ezekből jól látszik: míg a gimnáziumokba járók száma a múlt évről az ideire közel háromezerrel nőtt, addig a szakgimnáziumba (korábbi nevén: szakközépiskola) járók száma több mint ötezerrel csökkent. Így a gimnáziumok egyre magasabb arányban nyerik a fogyatkozó gyermeklétszámért folytatott versenyt: míg idén már – az elitgimnáziumoknak számító 6-8 évfolyamos gimnáziumok tanulóit is beleértve – összesen már több mint 184,5 ezer diák választotta ezt a képzési formát, addig a szakgimnáziumokba már csak alig több mint 162,2 ezren jártak. Még látványosabb a gimnáziumok növekvő népszerűsége, ha az őket látogató diákok számát nemcsak a szakgimnáziumokkal, hanem emellett a szakközépiskolákat (régi nevén: szakiskola) és szakiskolákat (régi nevén: speciális szakiskola) választó tanulók számával is összevetjük. Így azt kapjuk: a nappali középfokú oktatásban résztvevő diákok 43 százaléka már gimnazistaként kezdte meg az idei tanévet, holott ez az arány a 2008/2009-es tanévben még csak 35 százalék volt.

A kormány már évek óta igyekszik népszerűsíteni a szakközépiskolai képzést a gimnáziumokkal szemben, ami nem meglepő, tekintve, hogy jelentős a szakemberhiány. A kormányzat egyébként a tavalyi tanévtől alakította át a szakképzést, a szakgimnáziumokká avanzsált szakközépiskolákban például csökkentette a közismereti, illetve természettudományos órák számát, amit sokan bíráltak. Ráadásul nemcsak az átalakítás tartalmát, de annak módját is kritizálták, ugyanis az új rendszer konkrét követelményei csak rövid idővel a tanév indulása előtt derültek ki.