polgármester;újraválasztás;Őcsény;

Őcsény, polgármesteri hivatal - Forrás: Google Street View

- Újraválasztották Őcsény lemondott polgármesterét

Újra megválasztották vasárnap Fülöp Jánost (független) a Tolna megyei Őcsény polgármesterének - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.

Herczig Hajnalka, a mintegy 2400 lakosú község jegyzője korábban azt mondta: az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a település addigi polgármestere, Fülöp János szeptember 27-én lemondott tisztségéről. A vasárnapi választáson a 2042 szavazásra jogosult közül 1028-an adták le voksukat. A településvezetői posztért négy független indult, közülük az újrázó Fülöp János 592 szavazot kapott. Csapai Jánosra 159-en, Guzsván Istvánra 59-en és Kozma Zoltánnéra pedig 213-an szavaztak, továbbá 5 érvénytelen voksot regisztráltak - tájékoztatott a jegyző.

Fülöp János, aki 2006 óta vezette a Szekszárd mellett fekvő települést, lemondását korábban az MTI-nek azzal indokolta, hogy ezzel szeretne segíteni a településen kialakult feszült helyzet megoldásában. A községben ugyanis hisztérikus, atrocitásoktól sem mentes tiltakozás volt amiatt, hogy egy helyi vállalkozó, a magyar állam által már menekültstátusba helyezett családot  látott volna vendégül. 

lásd még: Őcsény - Választás előtt a megbolondított falu