„Ha Sebastian Kurzból mégsem lesz kancellár, az talán nekünk is köszönhető” – fogalmazott Barbara Tóth az osztrák állami televízióban. A Falter című osztrák hetilap több nívódíjjal kitüntetett újságírója, kolléganőjével, a szintén ünnepelt Nina Horaczekkel közösen írt könyvet „Sebastian Kurz, Ausztria új csodagyereke?” címmel. Portréjuk az október 15-i előrehozott általános választások után készült, de még azelőtt, hogy az osztrák néppártot (ÖVP) vezető Kurz lezárta volna a koalíciós kormány megalakítására vonatkozó tárgyalásokat a szélsőjobboldali szabadságpárttal (FPÖ).
Önkontroll és mosoly
Sikerült-e a 31 éves politikusról (szokatlan, hogy valakiről már ebben az életkorban könyv készül) valami újat megtudni? – kérdezték a szerzőpárostól a Morawa kiadó boltjában tartott bemutatón. A szerzők, akik könyvüket Kurz tudtával, de nem hozzájárulásával írták, alaptulajdonságaként fedezték fel, hogy példátlan módon felügyeli önmagát, nincs egyetlen véletlenül kimondott szava, váratlan mozdulata, vasalatlansága. És a kontrollálás képessége minden nyilvános szereplésére kiterjed. Megrendülés, esetleges megbántódás, ijedtség sohasem látszik rajta, szinte soha nem válik meg elégedett mosolyától.
A szerzőpáros idézte az osztrák államfőtől az állítólag magyar diplomaták révén kiszivárgott megjegyzést; Alexander Van der Bellen uniós nagykövetek előtt úgy fogalmazott, hogy az irritáló Sebastian Kurz nem dohányzik, nem fogyaszt kávét, s nem iszik alkoholt. Ehhez a szerzők annyit tettek hozzá, hogy asztmája akadályozza a 186 centis fiatalembert a dohányzásban. Nem is illik a cigi sportos viselkedéséhez, amely tinédzser korától a néppárti exkluzív Duna-parti vízi klubban alakult és fejlődött ki. Kurz sok időt töltött gyermek- és ifjúkorában alsó-ausztriai anyai nagymamájánál, aki magyar, s még a 2. világháború idején ment férjhez egy Waldviertelben élő férfihez. A nagymamánál tanult meg „Basti” olyan szinten teniszezni, hogy diákkorában teniszedzőként jutott zsebpénzhez. Kurz kávét sem iszik, de az alkoholt, persze csak legbizalmasabb barátainak szűk körében, munka után nem veti meg. A Horaczek-Tóth duó vette észre, hogy a szigorúan ellenőrzött fotókon Kurz sohasem nevet önfeledten, magánemberként viszont el tudja engedni magát. „Sem a szüleim, sem a barátnőm nem igénylik a nyilvános szereplést” – magyarázta Kurz a szóló fellépéseit. Amikor szerepelt az Ö3 rádió „Reggeli velem” című vasárnapi portréműsorában -, amelyben a híres vendégek rendszerint otthonukban tálalnak kávét és süteményt Claudia Stöcklnek, a műsor házigazdájának - a külügyminisztérium volt a találkozó színhelye.
Ugyanilyen zárkózott a zselével hátra fésült hajú férfi a barátnőjével, „Susi” Thierrel kapcsolatban is. A bécsi pénzügyminisztériumban dolgozó lánnyal 18 éves koruk óta járnak együtt, a bulvársajtónak is csak annyit sikerült kinyomoznia, hogy 13 éves kapcsolatuk során két ízben szünetet tartottak. A szép szőke lány Kurz választási győzelmének ünnepén bukkant fel, egy rövid puszi erejéig gratulált barátjának. A portrékötet írói szerint a matt színűre kikent Kurznak szabályos, lágy az arca, így nőknek és férfiaknak egyaránt tetszetős lehet.
Öt férfi és egy nő
Az osztrák sajtó több helyen megírta, most a kötet is kibontja, hogy a 16 éves korától ÖVP-tag fiatalembert – aki akkor lépett be a pártba, amikor Wolfgang Schüssel kancellár az FPÖ-vel közösen kormányzott hat éven át, s Kurz-cal ellentétben rengetegen tüntettek a kabinet ellen – politikai karrierjének kezdetétől egy 30-as, illetve 40-es évei elején járó, szűk, hat tagú tanácsadói gárda veszi – vagy inkább zárja – körül. Öt férfi és egy nő alkotja a 2011 óta olajozottan együtt dolgozó csapatot: Gernot Blümel, Philipp Maderthaner, Gerald Fleischmann, Stefan Steiner, Axel Melchior és Elisabeth Köstinger. Utóbbi közülük a legismertebb, hosszú évek uniós képviselősége után Köstinger ma az osztrák parlament elnöke, a második legmagasabb rangú közéleti szereplő. Kurz esze, az isztambuli elit St. Georgs-Kollegben felnőtt Steiner. Melchior, aki a többséghez hasonlóan az ÖVP alsó-ausztriai káderképzőjében ismerkedett meg Kurzzal, a személyzeti főnök, s a szervezési ügyek irányítója, Fleischmann pedig a szóvivői és a PR-teendőket látja el. A nyurga Blümel, a bécsi ÖVP elnöke Kurz közeli barátja, ott ül a koalíciós tárgyalásokon, s ha megalakul a kormány, ő lesz a kabinetfőnök. Maderthaner vezette Kurz kampányát, s korábban is kommunikációs szakemberként állt főnöke mellett.
A hatok mindegyikének – írja a Horaczek-Tóth páros – ideológiai eszmélése arra a három évre esett (2008-2011), amikor Josef Pröll volt a néppárt elnöke, s egyben Werner Faymann kancellár helyettese. A királycsinálónak tartott alsó-ausztriai tartományi miniszterelnök, Erwin Pröll unokaöccséről van szó, aki neoliberális volt, pártreformot, modernizációt hirdetett, kivívva az ifjak lelkes tiszteletét. Párttársai eleinte sokallották Kurz nyüzsgését, de aztán ügyesen igazodott, 21 évesen már népszerű vezetője az ÖVP országos ifjúsági szervezetének (JVP). Ismerősei szerint a fiatalember borzasztóan fontosnak tartotta, hogy a szervezet élére kerüljön. Ellentétben más karrierépítőkkel, akik a politikai pálya kezdő, nem is meghatározó pontjának tekintik az ifjúsági mozgalmat, úgy ítélte meg, hogy életre szóló kapcsolatokat alakíthat onnan ki, s megindulhat felfelé. Kurz tele volt kezdeményező kedvvel, s bár társai kínosnak tartották első nagy programját, amelyben egy hatalmas Hummer terepjáróval furikázva népszerűsítette a néppárti fiatalságot, s a modernség jegyében percenként nevezett mindent „geil”-nek, ami magyarul talán szexinek, bujának fordítható. De azért népszerű volt, szerették.
A szerzőpáros elismeréssel adózik Kurz kommunikációs képességének, korát meghazudtoló magabiztosságának, amivel, ahogy fogalmaznak, szemmagasságban mer tárgyalni külpolitikai világsztárokkal. Főleg az idősebb partner mondanivalójának odaadó hallgatásában remek a külügyér, aki úgy szívja a tudást magába, mint a szivacs. Ugyanakkor úgy vélik, hogy Kurznak egyáltalán nincsenek eredeti gondolatai, véleményét professzionális könnyedséggel változtatja, persze mindig konfliktuskerülően, mindig nyomdakészen.
ÖVP-elnök, FPÖ-program
A „geil-korszak” után kapta meg 24 évesen az integrációs államtitkári kinevezést, az akkori pártelnök és alkancellár-külügyminiszter, Michael Spindelegger fedezte fel őt. Igaz, Kurz rengeteget nyüzsgött, káderképzőkön vett részt, majd irányította is az ÖVP pártakadémiáját. Befolyásos politikusoktól, bankároktól, üzletemberektől tudakolta, hogy mi legyen belőle, ha nagy lesz, milyen irányba forduljon - kitüntetéses érettségijével, a bécsi jogi egyetem elkezdésével. A menekültek befogadását (jelszó: integráció, ha van cserében teljesítmény), remekül kommunikálta a multikultit. A többi párttal és az NGO-kal szemben saját embereit hozta helyzetbe. Liberális hangot ütött meg az oktatás, a nyelvtanulás, az esti iskola kérdésében, de a migránsok munkavégzésének tiltásában semmi sem változott.
Amikor 2013-ban ő lett a külügyminiszter, korábbi dédelgetett programját, hogy már az óvodában tanítsák meg a külföldi gyerekeket németül beszélni, egy szóval sem említette. Az államszerződés aláírásának ünnepén a 27 éves fiatalember viszont szenzációs beszédben sürgette a konzervatív néppárt korszerűsítését, megnyitását az egész világ előtt. Ekkor látták meg benne igazán a politikusok a jövő nagy ígéretét. Aztán amikor 2015-ben a tömeges bevándorlás elérte Ausztriát, a mindig az idők szavát követő szuper konformista Kurz már nem kért a multikultiból, határzárat sürgetett, s tanácsadói javaslatára nem ment el a bécsi Nyugati-pályaudvarra, ahol számos kormánypolitikus személyesen köszöntötte a menekülteket.
Az immár külügyminiszter Kurz, megérezve a lakosság növekvő türelmetlenségét az idegenekkel szemben, egyre inkább a rend visszaállításának, a határok lezárásának hívéül szegődött, s a nemzetállamok megerősítéséért szállt síkra. Közben nagyon sokat utazott, mindig menetrendszerű járatokon. Ausztria nem tudta, hogy az ifjú tehetség már 2016 májusától, attól a pillanattól kezdve, hogy az osztrák államvasutak addigi vezérigazgatója, Christian Kern átvette a szociáldemokrata párt, az SPÖ és a kormány vezetését népszerűtlen elődjétől, Werner Faymanntól, kipróbált csapata segítségével nekiállt megtervezni a hatalomátvételt. Az elszikkadt ÖVP felélesztését, az öreg káderek kiiktatását. Idő előtti választásokat, a kancellári pozíció megkaparintását.
Kurz, amennyit lehetett, annyit hiányzott a kormányülésekről, s amikor végül, nem kis mértékben az ő intrikáinak hatására, a párt vezetője, Reinhold Mitterlehner eldobta összes tisztségét, úgy lépett a helyére, hogy elhitette az emberekkel: a semmiből támad fel, nem pedig a kormány egyik legrégebbi tagjaként veszi át az irányítást. Az összeesküvők időközben kiszivárgott irataiból kiderült, hogy megint csak a néphangulatot követve, a feketéből türkizbe öltöztetett ÖVP új főnöke eltökélte, magáévá teszi a szélsőjobboldali FPÖ programját, csak enyhített változatban, s még inkább finomított hangvételben. Így nyerte meg október 15-én az előrehozott választásokat. Közben a szükségesnél durvábban támadta a hivatalos Törökországot, bírálta Angela Merkel bevándorlási politikáját. Aztán már a győzelemmel a zsebében, csókokat hintve az unió felé, gyorsan leült tárgyalni a koalíciós kormányzásról a „megszelídült”, a migráció kérdésében „meglopott” FPÖ-vel.
Eleinte gyakran elhangzott, hogy Kurz a francia elnök, Emmanuel Macron politikáját követi. „Nem igaz – idézik a szerzők a német politológus, Herfried Münkler véleményét –, Macron a franciaországi jobboldali populizmussal egy saját, Európa-párti programot szegezett szembe. Kurz ellenben tökéletesen idomult az ország hangulatához, saját programjaként kikeverve az agresszív jobboldali konzervativizmust az átvett jobboldali populizmussal.”
