időjárás;

Illusztráció/AFP

- Pénteken még élvezze a napot, aztán jön a feketeleves

Pénteken az ország nagy részén kezdetben sok napsütésre számíthatunk, majd északnyugat felől fokozatosan mindenütt beborul az ég, többfelé lehet eső,  estétől a Dunántúlon néhol havas eső, hó is lehet. A szél megerősödik, egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. Hajnalban -2 és +4, napközben 8 és 14 fok között alakul a hőmérséklet, de északon helyenként mindössze 3, 6 fokig melegszik fel a levegő.

Szombaton az ország keleti, délkeleti kétharmadán várható csapadék, egyre inkább havas eső, havazás. Az északi-északnyugati szél főként a Dunántúlon lesz erős, viharos. Visszaesik a hőmérséklet, 1-6 fok valószínű.

Vasárnap is szeles marad az idő, gyenge havazás, hózápor eleinte keleten fordulhat elő. Hajnalban a legtöbb helyen fagyni fog, délután -1, +3 fokot mérhetünk. Hétfőn erős, viharos déli-délkeleti szél mellett újabb csapadékzóna érkezhet - írja az Időkép az előrejelzésében.

Az Eötvös Károly Intézet első fokon pert nyert Németh Szilárd ellen - informált az EKINT. A közleményben arra is felhívták a figyelmet, hogy a Fidesz alelnökének beadványán véletlenül ott maradt Szánthó Miklósnak az Alapjogokért Központ igazgatójának a neve. Pedig az ugyebár egy teljesen független szervezet. És hát nyilván teljesen függetlenül segítik "Sziszikét," akár egy beadvány elkészítésében.