„Mint egykori futballista, pontosan tudom, hogy Magyarországon a sportolókat egyfajta furcsa gyerekstátuszban tartják – magyarázza Muhi András Pires rendező. – Szilágyi Áron azért különösen izgalmas, mert felnőtt személyiség. Amikor edzőt váltott, láttam rajta, hogy a szokástól eltérően önálló döntéseket akar hozni, elképesztő tudatossággal építi a karrierjét.”
Muhi azt mondja, az utóbbi években ez tendencia az egész sportvilágban: „Nem úgy van, mint régen, hogy a mindenható edző megmondja, mit kell csinálni, a sportoló pedig szó nélkül végrehajt. Novak Djokovic az egyik pillanatról a másikra megváltoztatta az életmódját, megmondta, milyen szakemberekkel akar készülni. Cristiano Ronaldo maga dönti el, hogy edzés után mennyit és hogyan tréningezik még egyedül. Szilágyi Áront a magyar sporttörténet egyik legkiemelkedőbb alakjának tartom, aki ugyan nem tipikus filmhős – ahhoz túlságosan introvertált – a személyisége mégis átüt mindenen.”
Egy ilyen dokumentumfilm esetében nyilván az a központi kérdés: mennyire tud a kamera ott lenni az igazán fontos, intim pillanatoknál. Muhi András Pires legutóbbi produkciója, a Még 50 perc a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőinek történetét dolgozta fel. Láthattunk elkeseredetten tomboló Szalai Ádámot, játékfilmekbe illő beszédet tartó Dzsudzsák Balázst, s mindig higgadt, már-már kimért Nyilasi Tibort is, aki az izgalomtól nem merte nézni a magyar csapat sorsdöntő meccsét. Muhi mégis azt mondja: Szilágyi Áronnál két nap alatt „mélyebbre jutott”, mint a futballválogatottnál.
Fotó: Szalmás Péter
Szilágyi hangsúlyozza: az, hogy beenged-e valakit az edzéseire, az életébe, nem egyéni döntés. Trénere, Decsi András mellett Kiss Áron erőnléti edző és Bodnár József masszőr segíti a mindennapokban, a mentális felkészülésért pedig Faludi Viktória és dr. Kárpáti Róbert sportpszichológusok felelnek. A film előzetesében láthattuk, amint Szilágyi nyakát ropogtatják a gyúrópadon, vagy ahogyan egy vesztes asszó után dühöng – sőt: a kamera az első hitvesi csókot is megörökítette a sportoló nyári esküvőjén.
Ennek ellenére nem érdemes „bulvárfilmre” számítani: az már az előzetesből is érezhető, hogy a hangsúly itt a szakmai szempontok mellett a lélektani, mentális felkészülés nehézségein van. Szilágyi Áron maga is úgy fogalmazott a sajtótájékoztatón: az olimpia utáni év általában a lazítás, a „kiengedés” időszaka, ő például több feladatot vállalt szponzorai felé, számos jótékonysági akcióban vett részt. Emellett persze bosszantja, hogy az idén nem bővült az éremgyűjteménye. A film pedig semmit sem idealizál majd. „Voltak nehéz pillanatok – ismeri el a vívó. – A világbajnoki nyolcaddöntőn elszenvedett vereség után például határozottan azt éreztem: baromi jó volna, ha nem lenne itt ez a kamera. De az ilyenek csak őszintébbé teszik a filmet."
A rendező azt mondja: a film egyértelműen televíziós sugárzásra készül. Ennek prózai oka van: a magyar mozikban nem kígyóznak a dokumentumfilmekre váró sorok. „A múlt évi Európa-bajnokság előtt kitaláltuk, hogy a válogatott egyik meccse előtt rendezzünk vetítést, így a drukkerek a moziban hangolhatnak a szurkolásra. Egyetlen néző sem jött el.” Muhinak ennek ellenére nincs oka panaszra: a Még 50 percet a televízióban és online összesen körülbelül egymillióan látták, ezzel ez 2016 legnézettebb magyar filmje lett. A Szilágyi-dokumentumfilm bemutatója a tervek szerint a 2020-as olimpia előtt lesz – ám ezt a 2019-es budapesti világbajnokságon elért eredmény még felülírhatja. Akkor még egy második, „olimpiás” rész is elkészülhet. Mit mondhatnánk? Legyen így!
