tőzsde;BUX;Richter;

- Tőzsde - A Richtertől függ a BUX iránya

A Richter árfolyamától függ a BUX iránya a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a legfontosabb a magyar tőzsdén a Richter árfolyamának alakulása. A hétfői nagy esés után kérdés, hogy érkeznek-e vevők, vagy folytatódik az eladói hullám. A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy az OTP és a Mol fontos technikai szint közelében van.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szintén úgy látja, hogy a Richter árfolyamától függ a BUX index alakulása a nyitásban. Kommentárja szerint a korrekciót a kedvező nemzetközi hangulat támogatja, több elemző is megerősítette korábbi célárfolyamát hétfőn.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgálni kezdte a Richter egyik fontos termékét, amely jelentős részt tesz ki a társaság bevételéből, ezért esett sokat a papír árfolyama.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 383,44 pontos, 1,00 százalékos csökkenéssel, 37 805,37 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 13,2 milliárd forint volt.A Mol 13 forinttal, 0,44 százalékkal 2994 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 39 forinttal, 0,39 százalékkal 9969 forintra nőtt, forgalmuk 1,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal 471 forintra emelkedett, forgalma 249,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 395 forinttal, 5,81 százalékkal 6400 forintra csökkent, a részvények forgalma 7,8 milliárd forintot ért el.

Eladja üzleteinek legalább egy részét a milliárdos magyar üzletember, a CBA-alapító Baldauf László - értesült a Portfolio két forrásból. Az üzletlánc korábbi elnöke - most tiszteletbeli elnöke - már túl is adott egyik központi boltján, és úgy tudni, hogy további tárgyalások vannak folyamatban.