Emmi;tilalom;Alinda;riportalany;

Fotó: Veiszer Alinda/Facebook

- Balog Zoltán minisztériuma letiltott egy riportalanyt a HírTv műsorából

Veiszer Alinda egy színháztörténészt hívott meg a nevével fémjelzett műsorába, ám az illető munkahelyét fenntartó Emmi, talán némi tépelődés után, hogy támogasson, tűrjön, avagy inkább tiltson, az utóbbi mellett döntött. Ám miután ugyebár nem és nem élünk diktatúrában, a döntést némiképp szofisztikáltabb megfogalmazásban adták az érintettek tudtára: nem támogatják, hogy az illető szerepeljen az adásban. 

A teljes szöveg: 

Szerettünk volna meghívni egy színháztörténészt, hogy beszélgessünk vele egy megjelent írasáról, ami a színésznők helyzetéről szól, történeti áttekintéssel. Elfoglalt szakember, hosszan egyeztettünk. Mire találtunk időpontot, még gyorsan írt egy levelet a munkahelye, az Országos Színháztörténeti Intézet fenntartójának, az EMMi nek. Ahonnan indoklás nélkül azt a valaszt kapta, hogy a szereplést "nem támogatják". Ez nem az első ilyen esetünk. Szóval azt szeretném megkérdezni Balog Zoltán miniszter úrtól, hogy őszerinte ez segíti e a kultúra terjesztését, amiért nyilván mindketten dolgozunk, használ e a minisztérium által(mindenki forintjaiból!) fenntartott Országos Színháztörténeti Intézetnek, hogy munkatársai nem nyilvanulhatnak meg szakemberként , valamit a minisztérium ezirányú gyakorlata hogyan viszonyul a sajtó- és szólasszabadsághoz.

Kamu bírói álláshirdetéssel hekkelte meg Habony lapját Vajda Zoltán és az Együtt - írja a hvg.hu. Magyar bírói testületekbe keresünk főállású bírókat, akik képesek a lojális munkavégzésre, irányított csapatmunkára, kreatív jogértelmezésre. Jogi végzettség hiánya nem akadály – olvasható a Lokál hirdetésében.