nemzeti kereskedőházak;

- Tizenöt nemzeti kereskedőház zár be

Még idén bezárnak a két éve nyitott kereskedőházakból tizenötöt. Dél-Amerikában és Afrikában alig marad kereskedőház – írja a 24.hu Hajdú Nóra Együtt-politikus közérdekű adatigénylése nyomán.  

A 24.hu ír hosszú cikket a Magyar nemzeti Kereskedőház kudarcairól. A déli és a keleti nyitás jegyében két tucatnyi kereskedőház nyitotta meg kapuit, de a mostani döntés szerint nem váltották be a hozzá fűzött reményeket.

Hajdú Nóra, az Együtt párt politikusa kérte ki közérdekű adatigényléssel, hogy mely kereskedőházakat zárnak be, és így derült ki, hogy idén év végéig összesen 15 ilyen iroda búcsúzik a létezéstől.

Ötöt zárnak be Latin-Amerikában, négyet-négyet Afrikában és Ázsiában, egyet pedig Európában.

Elsősorban a 2015-ben "déli nyitás" néven meghirdetett program kudarca látszik a mostani bezárásokon, Dél-Amerikában és Afrikában alig marad már kereskedőház. A 24.hu számítása szerint mintegy 600 millió forintba kerültek a most záró irodák.

További részletek a 24.hu oldalán.

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy biztonsági őr ellen, aki tavasszal, a Pécsi Egyetemi Napok (PEN) fesztiválon úgy meglökött egy fiatalembert, hogy az a földhöz csapódva nyílt koponyatörést szenvedett - tájékoztatta a vádhatóság kedden az MTI-t.