időjárás;előrejelzés;

FOTÓ: Shutterstock

- Fagyos reggel, napos folytatás

Kedd hajnalban északon és az Alföld egyes részein néhol pára-, ködfoltok jelenhetnek meg, napközben túlnyomóan napos, száraz idő várható. Leginkább fátyolfelhők szürhetik meg a napsütést, de estétől nyugat felől megvastagszik a felhőzet. Nyugaton néhol megélénkülhet a délies szél. Hajnalban -7, -1, délután 3-8 fokot mérhetünk. 

Szerdán napközben a keleti tájak kivételével többfelé kell csapadékra számítani. Az esőt északon és a Dunántúl magasabban fekvő területein válthatja fel havas eső, havazás. Késő este keletre is megérkezik a csapadékzóna. Mérsékelt lesz a délkeleti szél. Délután 0 és 8 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön sokfelé várható csapadék. Az esőt a jelenlegi számítások szerint elsősorban a Dunántúlon és északon válthatja fel havas eső, havazás. A Dunántúlon feltámad az északnyugati szél. Napközben -1, +6 fok valószínű.

Pénteken már naposabb időre számíthatunk, keleten marad felhősebb az idő, de csapadék nem várható. Gyengel lesz a légmozgás. Hajnalban északon erősebb fagyok is lehetnek, és napközben is csupán -1, +5 fokot mérhetünk. Szombaton újabb csapadékzóna érkezhet.

A kínai szocialista párt főtitkára mikor lesz a miskolci egyetem díszdoktora? - hangzott el egy hallgatói kérdés Simicskó István honvédelmi miniszter előadásán, amin erősen ajánlott volt a részvétel.